Verseny a misztikus sivatagban
A veterán szervezőpáros, Polgár András és Tamás a Budapest-Bamako biztonságpolitikai nézeteltérései után saját verseny indítására vállalkozott a Saharun névre keresztelt jótékonysági kalandfutam megszervezésével.
A város és ország független futam elsődleges célja a misztikus sivatag meghódításának biztosítása, akár a kihívásokat kereső merész versenyzők, akár az inkább kikapcsolódásra, egzotikus élményre vágyó kalandorok számára. A február 19-én Budapestről induló futamnak közel 5000 km-nyi távolságot kell majd teljesítenie, homoksivatagi, kősivatagi és földutas off-road terepen. Az autózás során be kell tartani minden, az aktuális országban érvényes közlekedési szabályt, különös tekintettel a sebességkorlátozásokra. A gyorshajtás mellőzése mellett a versenyzőknek azonban a szükségesnél jóval kevesebb limitidő alatt kell teljesíteniük a távot és az extra feladatokat, így a győzelemhez nem csak sebességre, hanem komoly taktikázásra is szükség lesz.
A hatszoros Dakar induló Liszi László azonban már rutinosan vág neki az újabb megmérettetésnek. "Afrika érdekes ország, mindenkinek a homok meg a sivatag jut az eszébe róla, de ez nem teljesen így van. Komoly kősivatagokra is fel kell készülni, amik nagyon igénybe veszik az autókat. Persze hat Dakar után Tunézia már könnyebb kihívás, és a hőmérséklet se olyan szélsőséges, mint Dél-Amerikában."
A sivatag hangulatának és misztériumának megismerése hajtja a vak autóversenyzőt, Karvai Sándort. "35 éve teljesen vak vagyok, így születtem, el se tudom képzelni, milyen az, hogy látni. Kíváncsi vagyok a sivatag hangulatára, hogy milyen ott vezetni, és kíváncsi vagyok arra is, hogy mire leszek képes. Nem is túrakategóriában indulok, hanem versenyzőként, de biztos vagyok benne, hogy képes leszek megcsinálni."
A versenyből természetesen a Suzuki sem maradhat ki, olyannyira, hogy a tavalyi verseny lebonyolításában három Suzuki Vitara volt a főszervezők segítségére. A verseny logisztikai és szervezési munkálatait ugyanis három, kissé megerősített, de alapvetően gyári felszereltségű Suzuki biztosította - minden probléma nélkül. Bár a nevezés még csak most kezdődik, valószínűsíthető, hogy idén is sokan állnak majd rajthoz Suzukival. Különösen a Suzuki Samurai népszerű, amely kifejezetten jól veszi a dűnék kihívásait. - mondta el a Saharun főszervezője.
Kiss Enikő
|
|
Kapcsolódó link
HÍRES-NEVES SUZUKIK - A Suzuki-metódus
Ebben a sorozatunkban a Suzukit más oldaláról mutatjuk be. Nem a négy kerekéről, nem a teljesítményéről, egyedi fényezés...
tovább a cikkhez >>
Genfben is jól mutat a Suzuki
Az idei Genfi Autókiállításon a Suzuki ismét kitett magáért, hoztunk egy képgalériát, hogy részesei lehessetek a páratla...
tovább a cikkhez >>
Adrenalin tízóraira
Épp nincs nálad a bukósisakod, és a motoros szerkó is tisztítóban van. Pedig igencsak lenne hozzá kedved, hogy nyeregbe ...
tovább a videóhoz >>
Kiterjesztett valóság(os) utópia
Egy régi mondás szerint az információ hatalom. Ha ez így van, akkor rengeteg király és despota, diktátor vagy császár él...
tovább a videóhoz >>Csak vajon mennyi marad meg ebből szériába?
hozzászólóSosMakaroni2012-03-29 14:46
mikor rakják ki az elsö tizest
hozzászólógyömi2012-02-19 22:13
Hol látom a szavazatok számát?
hozzászólóIza2012-02-19 12:10
-
2010
- Január
- Február
- Március
- Április
-
Május
- Swift GTi teszt újratöltve
- Szakik képregény: A fotózás
- Suzuki retro: tele keleti ígéretekkel
- Megbirizgálták a Splash külsejét
- SZAKIK - Az új haver
- Akik legyőzték Európát
- Suzuki Taxi - Milyenek a magyar taxisok?
- A vezetés mindenkié! Nincs lehetetlen!
- SZAKIK - A hangember
- Thrips. Mi az?
- Akik már vezették a Kizashit...
- A Kizashi máris nagyot dobbantott: EcoCharge
- Suzuki Taxi - Milyen a jó szülő?
- SZAKIK - Mari és az új híd
- A Suzuki GSX-R evolúciója
- Aki a hagyományokat szereti, rossz ember nem lehet
2012


A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!