Színek varázsa
Az emberek alig másfél perc alatt döntenek arról, hogy megvesznek-e valamit vagy sem. Ez a rövid idő az értékesítés oldaláról az egyszerű és könnyen érthető üzenet, valamint a márka azonosításáról szól - ami legkönnyebben a színek nyelvén fogalmazható meg. Ezért is van egyre fontosabb szerepe a színválasztásnak a marketingben.
Egy, a kanadai Winnipeg Egyetemen végzett kutatás egyértelműen bebizonyította, hogy az átlagvásárló egy-egy termék értékelése 62-90%-ban a színeken alapul. A Yankelovich and Partners, amerikai marketing-tanácsadó cég ennél is nagyobb erőt tulajdonít a színeknek: felmérésük szerint az autóvásárlók 40%-a a számára leginkább vonzó színárnyalat alapján választ márkát(!). És csak a második meghatározó tényező emellett az autó formája.
Vagyis a festés az, ami leginkább meg tudja ragadni a figyelmet, és ez alapján döntünk arról, megvesszük-e a kívánt terméket. Egy jól eltalált, divatos, megnyerő színnel jelentősen javítható az értékesítés. Nem véletlen tehát, hogy a nagy nemzetközi brandek csomagolása, arculatának kialakításakor hosszas hónapokat töltenek a fogyasztók igényének, ízlésének kutatásával és a tökéletes szín (festés, csomagolás) kidolgozásával. Szem előtt tartva persze azt is, hogy a világ egyes tájain más-más hatást érhetnek el ugyanazzal az árnyalattal, hiszen a színek emberekre gyakorolt hatása kultúránként eltérő lehet. Mindemellett természetesen a reklámozni kívánt termék típusa és jellege, valamint a megcélzott vásárlói réteg stílusa, jellemzői is fontosak a színválasztás szempontjából.
Az autók esetében az ezüst, a fekete, a piros és a fehér/gyöngyházfény a legnépszerűbb színek. A J. D. Power and Associates szerint az Amerikai Egyesült Államokban eladott autók 22%-a ezüstszínű, ami a luxust, az eleganciát, és a kiegyensúlyozottságot szimbolizálja. (Érdekes, észak-amerikai adat, hogy akik ezüstszínű autót vezetnek, 40%-kal ritkábban szenvednek balesetet.) Azoknak az autótulajdonosak, akik piros autót választanak, általában merészebb és agresszívebb a vezetési stílusuk, exhibicionista jellemvonásokkal rendelkeznek. A 2010-es év színe a kék. A sportosság, a megbízhatóság és a nyugalom érzetét kelti. Újdonság, hogy a nagy nemzetközi autókiállításokon látni már a fényes, metálszínezéssel éles ellentétben álló matt festésű autókat is. Ami - ha elnyeri a közönség tetszését - a következő divatirányzat lehet az autók világában.
A legmegnyerőbb autószínek Észak-Amerikában:
1. ezüst
2. fekete
3. fehér
4. piros
5. kék
6. zöld
7. szürke
8. bézs
9. arany
10. bronz
Buzás Judit
|
|
Kapcsolódó link
A Pajtás fényképezőgéptől a Suzuki szalonig
Pászti György Suzukikat fotóz. És szerel…...
tovább a cikkhez >>
Már kapható a dízel Swift
Az üzemanyagárak sajnos az egekben, így még inkább felértékelődik, ha egy modellből dízel változatot is választhatunk. ...
tovább a cikkhez >>
Adrenalin tízóraira
Épp nincs nálad a bukósisakod, és a motoros szerkó is tisztítóban van. Pedig igencsak lenne hozzá kedved, hogy nyeregbe ...
tovább a videóhoz >>
Belökőember
Mit szólnál hozzá, ha megkérdeznéd az ismerősödet arról, hogy éppen mi a munkája, és ő erre azt válaszolná, hogy "Hát bi...
tovább a videóhoz >>Csak vajon mennyi marad meg ebből szériába?
hozzászólóSosMakaroni2012-03-29 14:46
mikor rakják ki az elsö tizest
hozzászólógyömi2012-02-19 22:13
Hol látom a szavazatok számát?
hozzászólóIza2012-02-19 12:10
-
2010
- Január
- Február
- Március
- Április
-
Május
- Swift GTi teszt újratöltve
- Szakik képregény: A fotózás
- Suzuki retro: tele keleti ígéretekkel
- Megbirizgálták a Splash külsejét
- SZAKIK - Az új haver
- Akik legyőzték Európát
- Suzuki Taxi - Milyenek a magyar taxisok?
- A vezetés mindenkié! Nincs lehetetlen!
- SZAKIK - A hangember
- Thrips. Mi az?
- Akik már vezették a Kizashit...
- A Kizashi máris nagyot dobbantott: EcoCharge
- Suzuki Taxi - Milyen a jó szülő?
- SZAKIK - Mari és az új híd
- A Suzuki GSX-R evolúciója
- Aki a hagyományokat szereti, rossz ember nem lehet
2012


A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!