SZÉLVÉSZKISASSZONY FEL AKAR NŐNI - Római vakáció

Barbara már hónapokkal ezelőtt lefoglalta a római hétvége minden lehetséges lefoglalnivalóját.

Biztos tapasztalattal a háta mögött szervezte meg a csajos hétvége főbb állomáshelyeit: repülőjegy, szállás, mi mennyibe kerül, mennyi ideig érvényes, mekkora csomagot lehet felvinni a gépre, és mit ildomos eleve itthon hagyni.  Jól ismerte barátnőit és azok – manapság már – vicces hiányosságait, így mindkettejüknek más tartalmú e-maileket küldözgetett, nehogy valaki hibát ejtsen. Barbara képviselte a mindig mindent tudó szerepét, a rendszerben gondolkodás nagymestere volt, csak akkor hülyült meg teljesen, ha Izabellával kettesben volt.

Iza szeszélyessége, ad hoc szerűsége, az élethez való könnyed hozzáállása, a „minden percben készen állok mosolyt csalni mások arcára a hülyeségeim révén” attitűdje ragadós volt. Barbara is szívesen fürdőzött a kacajokban, még akkor is, ha ezzel látszólag aláásta magabiztosságát, IQ-hányadosának nem a nullához közelítő tényét, s egyáltalán, szerette Izát utánozni, holott ezt nem mindig vállalta fel. A természetesnek tűnő, de megjátszott ostobaságot is Izától tanulta.

Mikor megismerkedtek anno az egyetemen – ahol Izabella hidegrázást kapott Barbara kőkemény, határozott és okoskodó stílusától – Barbara úgy érezte, hogy Iza és ő nagyon hasonlítanak egymásra. Egy időben, miután barátnők lettek, elég erőteljesen formálták egymást. Iza sokat átvett Barbi magabiztosságából, és ő is kíméletlenül osztotta az észt a többi barátnő számára. Racionalitásuk és éleslátásuk mindig közös volt, s mivel egymást erősítették, külön-külön, más barátnők társaságában is maguk mögött tudva a másikat, mint biztos hátvédet, hangot adtak egyedülálló igazságuknak. Az idő múlásával azonban Izabella kilépett ebből a túlontúl határozott szerepből – persze, miután ezerszer megégette magát, holott tényleg mindig neki volt igaza –, és felvette ezt a sokkal bájosabb, viccesebb, könnyedebb stílust, amelyet aztán Barbi is elirigyelt tőle.

Zsuzsi inkább Barbi barátnője volt, de sok akadt a három lányban. Zsuzsi és Barbi kolléganők voltak, létezett egy közös vállalkozásuk is, egy amolyan azonos szellemi közösség. Zsuzsi is határozott volt, de oroszlánként makacs is, olykor harsány, de közben mégis sokszor elcsendesült. Néha nehezen viselte a másik két lány vicces ostoba megnyilvánulásait, miközben szakértőként magyarázta el, hogy a meleg levegő miért száll fel, a fülünk miért fáj annyira landoláskor, és azt is tudta rendszerint, mi volt 1825-ben.

Mindhárman várták a római vakációt, ez volt az első ilyen közös, többnapos programjuk. Iza, ismerve magát, joggal aggódott, hogy kihúzza-e majd a gyufát valamivel a két lánynál, vagy nem? Kihúzta. Nem is egyszer.

- Nem fogunk kiérni időben a reptérre! – sipákolta Barbi a XVII. kerület egyik kis utcájában, miközben ész nélkül nyomta a gázt.
- Ugyan már, nyugi csajok, szinte már ott vagyunk…

Iza két dolgot nem érzett igazán. Az időt és a távolságokat, s mindezek mellett merészelt még szeszélyes is lenni. A másik két lány hangos nevetésben tört ki, annyira abszurdnak tűnt a kifejezés ebben a helyzetben. Dugó volt, hosszú kilométerek választották el őket a reptértől, és eleve késéssel indultak. Innentől a szinte kísérte végig szinte az egész útjukat. (Szinte felszálltak a metróra mindhárman, szinte tudták, hogy hol vannak, szinte elsőre találták meg a Spanyol lépcsőhöz vezető utat, és Iza szinte időben ott volt minden megbeszélt találkozóhelyen. Mondom, szinte.)


Fotó: profimedia.hu

Berill Izabella