SZÉLVÉSZKISASSZONY FEL AKAR NŐNI - Ritmus

A reptérre természetesen időben kiértek, ami nemcsak Iza tér- és időérzékét mentette fel, hanem Barbi új Suzukijának teljesítményét is.

Iza meg volt győződve arról, hogy ha lekésik a gépet, akkor az az autó kapacitása miatt történik. A kis piros viszont vidáman parkolt le a reptér előtt, ahonnan a csajok szélvészként pattantak ki belőle, hogy átlépjék a kaput, amely nemcsak a repülőhöz vezető út eleje, hanem az örök városé is volt egyben.

Sikerült egymás mellé ülniük, ami bár cél volt, a feladat teljesítése után mindhárom lány elgondolkozott azon, nem lett volna-e jobb ötlet külön sorokba ülni?!  Barbi megállás nélkül a lezuhanás esélyeit latolgatta, ráadásul hangosan, amire egy ponton túl mindkét másik lány ugrott. Zsuzsi rezignált magányba vonult vissza, Izabella meg becsukta szemét, és álmot szőtt, édes szerelmeset, ahogy ugye oly sokszor... Nem zuhantak le, s a szállodához vezető út minden baj nélkül teljesíthető volt, leszámítva azt, hogy többször csak akkor derült ki, hogy nem jó irányba haladnak, mikor már több megállót maguk mögött tudtak. Röpködtek a poénok, hangos kacagásuk belehasított a római éjszakába.

Bár nagy álomszuszék volt mindhárom lány, másnap korán keltek. Barbi a réteges öltözködést hirdette fennhangon, Zsuzsi kávé hiányában még mindig rezignáltságába burkolózott, Izabella pedig próbálta a leginkább variálható holmijait venni magára, hogy réteges is legyen meg divatos is. Izgatottan és vágyakozva léptek ki az utcára, a városba, amely szépségével és kalandok ígéretével várta őket. Mint a futógép a tempóját, úgy vettél fel a város ritmusát. Félve, óvatosan indultak el valamerre, de a következő pillanatban már Barbi kétségbeesett hangját lehetett hallani.

-    Úristen, Iza, a körforgalom közepén gyalogolunk, ráadásul keresztben, mi van, ha elütnek?!
-    Nem látod, hogy nem ütnek el?! Tíz perce már figyelem a közlekedést, itt mindenki így csinálja! Megy, amerre akar, és figyel. Amúgy is azt tanultam a KRESZ-tanfolyamon, hogy fel kell venni a közlekedés ritmusát. Hát csajok, vegyük fel, ezt itt Róma, nem Budapest! – azzal átviharzott egy láthatatlan zebrán, miközben bátorítóan nézett hátra a lányokra, hogy kövessék.

Befizetve a 20 eurót egy hopp on/hopp off buszra, a nyitott tetőn sütkérezve indultak a városnéző túrára. Kattogtak a fényképezőgépek, és tágra nyíltak a szemek. A napsütés, a mediterrán hangulat, az ámulatba ejtő ókori romok, a tavasz illata, a nem giccses romantika, az újnak a szele átjárta a lányok lelkét, s mindhárman úgy érezték, szabadok és boldogok. A legszabadabb Iza volt, mert őt aztán semmi nem kötötte haza. Már nem volt pasija, szülei évekkel ezelőtt meghaltak egy autóbalesetben, kutyáját elajándékozta egy nagyon kedves idős házaspárnak. Munkáján kívül semmi nem kötötte szülővárosához, olaj volt a tűzre az olasz miliő. Megnézték a Vatikánt, a Santa Maria Maggiore Bazilikát, a Pantheont és a Forum Romanumot, s többször is gyönyörködtek a Piazza Venezia hófehér épületmonstrumában. Egyelőre Iza is hozta a turista formát, a „Veled már megint mi történt?!” – fel sem merült vele kapcsolatban. Egyelőre.


Fotó: profimedia.hu

Berill Izabella