SZÉLVÉSZKISASSZONY FEL AKAR NŐNI - Nem ki, csak át(beszél)

Iza mindig ilyen lobbanékony természetű volt? Ahogy meséltél róla korábban, egy nagyon okos csajszi képét vetítetted le, aki olyan kis hebrencs tud lenni, hogy az nem is igaz. Meg néha olyan hülyeségeket kérdez. Úgy rá tud csodálkozni dolgokra, mintha nem is ezen a bolygón élne!

- Direkt módon kérdez hülyeségeket, mert azon mindenki elmosolyodik, és szereti látni ezt a mosolyt. Valami anyai örökség... Egyszer, mikor még éltek a szülei, és velük lakott otthon, felhívtam őt a földin (vezetékes vonal).

Beszélgetés:
- Jó estét kívánok, Mergen Barbara vagyok, Izabellával szeretnék beszélni.
- Szia, én vagyok!
- Áááá, dejóóóó, nem ismertem meg a hangodat. Képzeeeeeeld, mi történt tegnap! – És hatalmas lendülettel elkezdtem mesélni az előző estémet. Izé, éjszakámat. Na deee úgy, ahogy kell, illetve ahogy Izával át szoktuk beszélni ezeket a dolgokat. Tudod, mindent nevén nevezve, nem köntörfalazva, olykor férfias szlenggel, és minden apró - itt Barbi elnevette magát, és nem tudta, hogy helyesbítsen-e, hogy apróval még nem volt dolga - részletet taglalva. Gyanús volt, hogy nem úgy kacag, ahogy szokott, illetve nem kérdezett vissza, hogy szerinte kihagytam valamilyen apró részletet.
- Na mi van, most miért nem reagálsz semmit? – kérdeztem sértődötten.
- Barbara Drágám, én a barátnéd anyukája vagyok, és bár érdekfeszítő volt a monológod, és örülök, hogy vannak még férfiak, akik három menetet is bírnak egy éjszaka, néha azért vegyél levegőt nagylány, különben nem lesz több ilyen élményed, mint a tegnapi volt, mert megfulladsz! Adom a lányomat. – és mosolygós hangon elkiabálta magát. Iza anyukáját is Izabellának hívták, szóval mikor én Izát kértem, joggal mondta, hogy ő az. Végül is nem mondtam, hogy melyiket.

Szóval nem mindig volt ő ilyen. Az egyetemen még nem, nem tudom, mikor vette fel ezt az arcát. Viszont tudom, hogy miért. Nem elég, hogy szép, magas, vékony, szellemes, tanult, úgy jelenik meg mindig mindenhol, mintha a címlapról lépett volna le, még okos is. Erre egyszerűen nincs kereslet. Megijednek az emberek egy ilyen kalibertől. Emlékszem, hogy régen hogy dobálódzott az idegen kifejezésekkel, az utazásai során szerzett tapasztalatokkal, világot látott szemével mennyi gondolat foglalkoztatta, hogy milyen vitákat tudott folytatni a filozófia,  szociológia vagy a jogbölcselet mezsgyéjén. De ez egyszerűen túl sok volt, és nem, hogy sikeres lett volna ettől, háttérbe szorult. A megjelenéséről nem tud lemondani, hát lemond a tudásról. Ami csak félig igaz, hiszen, amikor kell, ma is oda tudja tenni magát, csupán megválogatja, hogy kiket enged magához közel. Az eszéhez. Hogy kit tekint méltó beszélgetőpartnernek. Egyszerűen szelektál. Egyébként általában a legtöbb dologgal tisztában van, de tudja, mit kell kérdeznie ahhoz, hogy kinevessék. Bár, azt megvallom – itt hangosan felnevetett, mert eszébe jutott egy korábbi „Iza kétségbeesett telefonja” (Így nevezte azokat a telefonhívásokat, amelyek mögött Iza őszinte őzike szemei tették az i-re a pontot, s a döbbenet rajzolta meg a kérdőjelet a mondat végére, rendszerint valami szokványos és hétköznapi, mindenki által tudott ténnyel szemben), néha tényleg rá tud csodálkozni a világra. Ugyanakkor lefogadom, hogy a világ sem egyszer csodálkozik rá Izára.

- De ez akkor egy álarc. Valami van mögötte. Valami komoly dolog.
- Szerintem a szülei halála. Míg éltek, addig volt nagyon komoly. Diplomatának készült, a papája pártvezér volt annak idején. Iza imádta azt az okoskodó, stratégiákat játszó közeget, amelybe a szülei révén került. Miután ők meghaltak, utána lett olyan, amilyen most. Meg a betegsége. Az is közrejátszik ebben.

A két lány elhallgatott, és tiszteletteljes csend állt be. Az a fajta csend, amely felemelő, mert magasztos valaki vagy valami iránt, de ugyanakkor szívbe markoló, mert olyan mély töltetű. A pizzájukból már nem sok volt hátra, és az étterem, amelynek egyik kis asztalánál ültek, kezdett üresedni. Éjszakai sétájuk rátett még egy lapáttal az egész napos séta következményére, az izomlázra és a talpfájásra.

- Biztos jól szórakozik a Művésznő. – mosolyodott el Barbara, mikor legjobb barátnéjára gondolt.
- Az tuti! Ha eddig nem írt, hogy help, akkor minden rendben lehet, és ő az éjszaka koronázatlan királynője.

Folytatása következik!


Fotó: profimedia.hu

Berill Izabella