SZÉLVÉSZKISASSZONY FEL AKAR NŐNI - A szél, ami megérint

Az olaszországi kaland folytatódik...

- Úúúgy élnék itt! Elegem van már Budapestből, annyira idegennek érzem ott magam. -  Barbi napszemüvegben, könnyed mozdulattal kanalazta kapucsínóját egy helyes kis trattoria teraszán. - Nem érzem otthon magam, egyszerűen nem érzem jól magam. És nem azért, mert most itt vagyunk, hanem úgy általában.

- Bármikor felállhatunk, és odébbállhatunk. – válaszolta Iza a már jól ismert „szinte a reptéren vagyunk” könnyedségével.

- Pár évvel ezelőtt még megtehettük volna, mikor fiatalok voltunk. Most már azért nagyon nehéz lenne.

- Annyi nőről olvastam, akik 40, 50 évesen kezdtek bele valami újba. De valami teljesen újba! Ekkor váltak el, vagy ekkor utaztak ki külföldre. Megtehetnénk most is. Nyuszik vagyunk, az a fő kifogás. Meg túl okosak. – vigyorodott el Iza, miközben ügyesen labdázott nyelvével a jeges kávé vaníliagombócának apró darabjával a szájában.  – Az a baj, hogy mindent túlkomplikálunk. Kimutatták, hogy nagyon sok helyzetben sokkal sikeresebbek azok az emberek, akik nem annyira képzettek.  Józan paraszti ésszel hoznak egy döntést, és fel sem merül bennük a cáfolat innen vagy onnan, mert egyszerűen nincs több információjuk. Mit csinálunk mi?  Összeesküvés-elméleteket gyártunk, főleg te! – bökött kanalával Barbira, természetesen mosolyogva.

- Lányok, mindenhol lehet az ember boldog. Élj szívvel és ésszel, és megtalálod a szépet és jót, az apró pillanatokat, élj a zord északon, vagy a napsütötte délen. Nem bírom azt a hozzáállást, amelyet a magyar emberek annyira hoznak, legyen szó bármiről: folyton panaszkodnak, folyton vágynak valami után, mert attól remélik a megnyugvást. Felhalmoznak, magamutogatnak, megjátszanak, és önbecsapnak. És boldogok? Kétlem.

- Igen, igazad van, Zsuzsi, de ettől függetlenül is úgy érzem, hogy jobban ki tudnék teljesedni egy tengerparti városban, egy mediterrán közegben, mint a felszínes Budapesten. Tudom, hogy Angliában is lehetsz mosolygós boldog, hiába esik minden áldott nap az eső, és Budapesten is az lehetnék, éppenséggel, de miért ne élhetnék a napsütötte Toscanában, ha egyszer arra vágyom?!

Barbi nem ment bele jobban a részletek taglalásába, tudta, hogy Iza és ő ugyanazt érzik, úgyhogy beszélni sem kell, Zsuzsi meg úgysem partner az álmodozásban. Meg amúgy sem szerette, ha valaki bezavar racionalitásával az álomképek szövésének kusza szálaiba.
Iza időközben elvesztette érdeklődését a beszélgetés iránt, így bájos-szexis pillantásokat váltott a szemközti asztal vendégeivel: két jóképű olasz sráccal. Bár nem volt könnyűvérű lány, imádott hódítani, imádta, ha ő diktálja a tempót.


Fotó: profimedia.hu

Berill Izabella