SZÉLVÉSZ-KISASSZONY FEL AKAR NŐNI - A sors női arca

Bódult állapotban, halálfélelemben és magányosan fekszik egy kórház hatalmas kórtermében Iza...

Még két öreg hölgy élvezi a 14-es kórterem vendégszeretetét, de – tudom teljesen jogtalan és bántó, mégis nyersen abszolút igazságnak tűnő kijelentés – nekik talán „már” ott a helyük. Ők sokkal nagyobb joggal vannak bent. Neki nem kéne ott lennie. Ha a sors nem lenne szeszélyes és öntörvényű, azaz a sors nem nő lenne, akkor most vígan bulizna helyes srácokkal és csajokkal egy trendi partin, vagy sétálna az öreg városban, élvezve a napnyugta hűsítő szelét, de csacsoghatna is akár barátnőivel egy kávézó meghitt gyertyafénye mellett. De ő csak fekszik a fehér takaró alatt, bal karjába infúzió kötve, száján és orrán oxigénmaszk, nehéz csend és szapora légzés kíséretében. Túl van az életveszélyen, de kritikus az állapota. Az egyik idős hölgy időközönként, mikor úgy hallja, túl gyorsan veszi a lány a levegőt, odabotorkál az ágyához, és fontoskodva-gondoskodva megnézi, megfelelő iramban cseppentget-e az infúzió? Késő este van, a kórterem hatalmas rozettáit a közelgő vihar erős szele csapkodja a kórház ódon falához. Három kis éjjeli lámpa ég a teremben, legalább hét ágy teljesen üres: várja jövendő lakóit.

-    Szegény kislány, olyan fiatal még! Nem itt kéne feküdnie…
-    Nem bizony. De be kell látni, más világ ez itt már. 30-40 évesen olyan súlyos betegségekben szenvednek, amilyenekről ilyen korunkban mi még csak nem is hallottunk. Az a rengeteg stressz, az az oka mindennek! Hajtják a pénzt, a kárriert, hogy még nagyobb vagyonuk legyen, aztán nem lesz idejük boldognak lenni… A fiam is manager (így az író) egy nagyon nagy cégnél, de hát alig látom, és folyton fáradtságra és kimerültségre panaszkodik. Mindig mondom neki, hogy nem lesz ez így jó, pihenjen néha egy kicsit!  Nekem és az apjának sem volt meg mindig mindenünk, de tudtunk örülni a kis dolgoknak is, például annak, hogy egészségesek vagyunk, és hogy együtt vagyunk…

A néni hosszú perceken keresztül folytatta monológját, hiszen végre elkapott egy hullámot, amelyet meglovagolhatott, végre volt alapja annak, hogy csak úgy mondhassa a magáét, hogy végre újra beszél(get)hessen.

Idővel csökkent a nyugtatók hatása, és Iza lassan, nagyon lassan magához tért. Csendben kinyitotta a szemét, és félénken körbepásztázta a termet. Hamar felismerte, hogy egy kórteremben fekszik, és hamar rájött arra is, hogy nagy baj van. Bal oldalán az infúziót tartó rúd félelmetesen magasodott mellette, és az oxigénmaszk steril levegője is azon nyomban tudatának legmélyebb részéig hatolt. Rettenetes félelem kerítette hatalmába, az az érzés, amely bénító méregként fut végig előbb a testen, majd az agy összes kis zegzugán, s tényleg érzed: a szív majd megszakad! Iza szeme könnybe lábadt, és csak egy dologra vágyott: bár ne történt volna meg. Gyűlölte ezt az érzést, mindennél jobban gyűlölte. A tehetetlenség és a felismerés, hogy nem vagyunk mindenhatók, és nem tudjuk megváltoztatni a számunkra nem tetsző múltat, mérhetetlen fájdalommal és tehetetlen dühvel töltötte el mindig.

Ahogy most is.

Másodpercek töredéke alatt futott át agyán az évekkel ezelőtti kórházi élménye. Igazán ott érezte magát életében először bajban, ott tűnt fel annak a lehetősége, hogy valami véget ér, de idejekorán. Ez az érzés hasított belé, mikor Antonio hirtelen befogta két szemét, és a háttámlának nyomta fejét. Nem akarta, hogy könnyed kis estéje rosszul süljön el, az egyszerűen nem lehet. A két srác nem tűnt rossz szándékúnak, és semmilyen rossz megérzés sem borzongatta meg vállát hátulról Antoniónak sem, például az, hogy – Figyelj Iza, és nyisd ki minden érzékedet, baj veselkedik rád!

Éjfélt ütött egy régi templom órája, amikor dörgedelmes basszussal robbant bele az éjszakába a Rainfalls. Antonio leeresztette két tenyerét Iza szeméről, és miután a lány újra megszokta a fényeket, a másodperc töredéke alatt hullottak alá a rossz érzések és semmisültek meg azon nyomban. Úgy tűnt, helyre kis partin találta magát.
 
-    SURPRISEEEEeeeee!

Folytatása következik!


Fotó: profimedia.hu

Berill Izabella