Nem rajzfilm. Anime!

Dühít, ha az emberek rajzfilmnek hívják a japán animációkat? Beszerzed a japán manga magazinokat, pedig nem beszélsz japánul? A háziállatod egy anime karakter nevét viseli? Esetleg egy anime figura nevét használod nickname-nek? Ha bármelyik kérdésre igennel válaszolsz, attól tartok, nem tudlak a témában új információval elkápráztatni.

Régebben a tv-csatornák között kapcsolgatva ráakadtam néha egy-egy animére, melyekbe belepillantva, ugyanolyan szörnyű alkotásnak könyveltem el, mint például az amerikai erőszakos rajzfilmeket. Harc, veszedelem, csalás és hazugság. Miért kell ezekkel a filmekkel traktálni a gyerekeket?

A válasz egyszerű. Míg Amerikában a rajzfilm általában gyermekek szórakoztatására készül, addig Japánban az animációs film egyes műfajaira a felnőtt tartalom jellemző. Tehát a japán „rajzfilm” nem feltétlenül mesefilm. És ez éppúgy értendő a gondolatvilágára is, nem csak az erőszakos és/vagy az erotikus tartalomra.

A különbség persze továbbfokozódik a kultúrák közötti eltérésből adódóan. A japán kultúrából és életfelfogásból következik, hogy az animék gyakran meglepnek minket a szexuális nyíltsággal, az erőszak és a halál viszonylag naturális bemutatásával, a túlzott romantikával és az idealizmussal, melyek egy animációs filmben külön-külön is furcsák, hát még amikor nagy dózisban, együtt kapjuk.

Mindehhez a tartalomhoz társulnak az amerikai rajzfilmekből átvett tökéletes külsejű szereplők. Hosszú lábak, nagy keblek, izmos testek és hatalmas szemek, melyek a szivárvány összes színét felvonultatják. És azok a furcsa sebességvonalak! Vagy az állóképek, amelyeket mi inkább a Mátrix c. filmből ismerünk…

Ha már a hollywoodi filmeknél tartunk; az animékkel való barátkozást elkezdheted apró lépésekkel, például a Twilight és az Odaát (Supernatural) című sorozatok anime feldolgozásain keresztül. Ellenben ha szeretnél belecsapni a közepébe, akkor válassz egy igazi japán mozit! Már tudod, mire számíthatsz, így biztos nem fogsz csalódni. – Jó szórakozást!

Sipos Alexandra