Kitüntetés a magyar Suzukinak

A Magyar Tudományos Akadémia és a Magyarországi Görögök Kutatóintézete a magyar tudományos élet széles körű támogatásáért Sina Simon-díjjal jutalmazta a Magyar Suzuki Zrt.-t. Az elismerő kitüntetést Hisashi Takeuchi vezérigazgató vette át Dr. Németh Tamástól, az MTA főtitkárától.

Hibrid SX4

A Sina Simon-díj átadásakor Németh Tamás méltatta mindazokat az erőfeszítéseket, amelyeket a Magyar Suzuki Zrt. tett megalakulásától napjainkig a hazai tudományos munka érdekében. Ezek között a legfontosabbak a tudományos munka utánpótlás-generációjának támogatása, a felsőoktatási intézményekkel ápolt szoros munkakapcsolat, a környezettudatos, ám korszerű gyártástechnológiai eljárások alkalmazása, valamint a minőségi gyártás és az ehhez kapcsolódó kutatás-fejlesztés elősegítése.

A díj odaítélésének indoklásában az MTA főtitkára kitért magyarországi felsőoktatási intézmények és a Suzuki évtizedes múltra visszatekintő kapcsolatára, aminek az eredményei a gyártási folyamatok minőségének optimalizálásában és a vállalat által gyártott gépjárművek környezetkímélő jellemzőiben is tükröződnek – ilyen jellemző az energiatakarékos fogyasztás, az alacsony szén-dioxid-kibocsátás. A gyártás során alkalmazott fejlett technológiai megoldások hozzájárulnak a vállalat nemzetgazdaságban betöltött jelentős szerepéhez. Ezenfelül a vállalat széles hazai beszállítói hálózata is a magyar tudomány értékalapú fejlődését szolgálja.

A Sina Simon Érem kitüntetettjét, a díjazott személyt vagy szervezetet, minden évben legkésőbb szeptember 30-ig választja ki a kuratórium. Idén, a döntés valamivel korábban megszületett. Az érem anyaga öntött bronz, 108 mm átmérőjű. Az érem előlapján Sina Simon görög bankár, diplomata, a magyar tudomány és kultúra mecénásának portréja látható, kétoldalt köriratszerűen „Báró Sina Simon” felirat, az érem hátoldalán pedig a kitüntetett neve olvasható.

A díj ünnepélyes átadására idén a Sina Simon születésének kétszázadik évfordulója alkalmából rendezett konferencia keretében került sor a Magyar Tudományos Akadémia székházának nagytermében.

Buzás Judit

ennyien látták: 1139

kommentek száma:0

értékelés:

friss hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

cimkefelhő
1986-os swift, 2millió, 2millio.hu, 4x4, agyrázkódás, airbrush, ais, ais cartoon, ais comics, ais képregény, Alto, AMIKOR AZ ÚT A CÉL, anime, apa, apv, AR, augmented reality, Ausztrália, autó, autóeladás, autókereskedés, autókiállítás, autóteszt, azért is képen a suzukim, azért is suzuki, azért-is-suzuki, azért-is-suzuki Beach, Back II Black, baseball, Beach, béni, benzinmotor, bioetanol, bogarak, bőgőverseny, boksz, box, Burgman, cabrio, cappuccino, cartoon, cikk, clarion, comics, concept, család, cselgáncs, csobbanj, csobbanj az életembe, csuja imre, csúszós út, Cultus, cunami, Debreczeni Zita, debreczeny csaba, dekra, design, Devecser, díj, díjnyertes, dízel, douchev-janics, drift, easygo, EcoCharge, egyterű, eladási statisztika, elalvás, elektromos, elektromos autó, élménybeszámoló, élmények, értékesítés, ertiga, étterem, évforduló, extrém sport, facebook, Fakukac, fegyver, féktávolság, félbevágva, fénykép, fényképezés, fényszennyezés, Ferrari, festészet, fesztivál, filmservice, foghúzás mari bá, folytatásos, fotográfia, fotópályázat, fotóverseny, frankfurt, frankfurti autókiállítás, frédi, g70, gasztro, Genf, genfi autószalon, göndöcs gergő, göndöcs képregény, Google Maps, graffiti, grand vitara, grand vitara marine, GSX-R, GTi, Guetta, gyerek, hajó, hang, harang, harcművészet, Hayabusa, hibrid autó, hideg idő, hifi, hip-hop, HÍRES-NEVES SUZUKIK, humor, hungaroring, Ignis, igo primo, india, innováció, iszapkatasztrófa, janics natasa, japán, japán autó, jégborda, jimny, judo, k12b motor, kajak-kenu, kakucsring, kamion, karate, kártyanaptár, katasztrófa, Katus Attila, Kékszalag, kémfotó, kempo, képküldés, képregény, képverseny, kérdőív, KÉS VILLA HOL JÓ, kétéltű, kétmillió, kétmilliomodik, kiállítás, kiáltvány, kirándulás, kisautó, kísérleti modell, kismama, Kizashi, kizashi élménybeszámoló, kizashi élmények, kizashi teszthétvége, kizashi tesztvezetés, kizashit, kizashit tesztvezetés, kocka Suzuki, koncepcióautó, környezetbarát, környezetvédelem, kulcstartó, kutya, kütyü, küzdősport, Kyokushin, Lady Gaga, László József, legkeményebb szamuráj, lehetőségautó, LG, life.hu, lövész, luxus, magyar bence, magyar termék nagydíj, mari, mari bá, maribá, marketing, maruti, maty-ér, megbízhatósági rangsor, mentő, metró, mini cooper, miniautó, modell, modern talking, móka, Monster, motor, mozgáskorlátozott, mozgássérült, multimédiás navigáció, művészet, navigációs rendszer, nico zacek, nincs lehetetlen, nine knights síesemény, nine queens, Nobuhiro, nyaralás, nyári gumi, NYEREMÉNYJÁTÉK, nyertesek, off-road, öko, ökölvívás, olimpia, olimpiai bajnok, olimpikon, összehasonlítás, öttusa, óvoda, PÁLYÁZAT, phantom kamera, Pikes Peak, pöcök, Porsche, program, R3, rally, ráncfelvarrás, range extender, regina, rekord, rendezvény, robogó, RSK, s concept, S-Concept, Saharun, sajtófotók, salgglas, Samurai, schneestern, sema, show, solowheel, Sopron, Sőreghy Zita, Splash, sport, sport swift, sportkocsi, sportoló, sumo, susuki, suv, Suzuki, suzuki apv, suzuki cartoon, suzuki comics, suzuki élmények, suzuki fotók, suzuki fotóverseny, suzuki képek, suzuki képregény, suzuki kizashi, Suzuki Regina, suzuki retro, suzuki sorozat, Suzuki SWIFT, suzuki swift dzire, Suzuki Swift S-Concept, Suzuki Swift Sport, suzuki sx4, SUZUKI TAXI, suzuki teszthétvége, suzuki tesztvezetés, suzuki tv, suzuki verseny, suzuki világ, Swift, swift 2012, swift dzire, swift gti, swift játék, swift range extender, swift sport, SX4, sx4 easygo, sx4 fotóverseny, sx4 gs, SZAKIK, szakik cartoon, szakik comics, szakik képregény, szakik sorozat, szélvédő, SZÉLVÉSZKISASSZONY FEL AKAR NŐNI, szépségverseny, szervizakció, szín, szumo, szuzuki, találkozó, találmány, támogatás, tanács, tapadás, tea, technológia, tél, téli gumi, télies útviszony, terepjáró, teszt, tesztautó, tesztelés, teszthétvége, tesztvezetés, tesztvezető, the idoru, thrips, tipp, Tokiói Autószalon, top gear, TOP10, topmodell, torna, Trabarna, tuning, turbo, új siker, új splash, új suzuki, új suzuki modell, Új Swift, új-zéland, újdonság, úszás, utazás, verseny, vezess.hu, vezetés, vicc, videó, világi péter, villany, villany suzuki, villany swift, villanyhajtású, villanyhajtású suzuki, villanyhajtású swift, virginie favre, Vitara, vitara marine, vízen jár, vízoszlop, vőfély, Wagon R+, werk, xalpha, zene, zsebswift, Zsiga Zsolt
további cikkek
Birkózók edzőtáborban

Birkózók edzőtáborban

"Ők futnak, én meg nézem az órát." - Struhács György (szövetségi kapitány)...

tovább a cikkhez >>
Suzuki Taxi - Te mihez kezdenél 2 milliárd forinttal?

Suzuki Taxi - Te mihez kezdenél 2 milliárd forinttal?

A Suzuki Taxi utasai már válaszoltak....

tovább a cikkhez >>

Még több cikk >>

további videók
Vezetni tudni kell

Vezetni tudni kell

A klub arra való, hogy összehozzon egyforma gondolkodású, ugyanolyan érdeklődési körű embereket, hogy aztán a klubnapok ...

tovább a videóhoz >>
A tengerimalacoktól a Swiftig

A tengerimalacoktól a Swiftig

Van egy fiatalember, aki a nagyszüleitől nem pár könyvet vagy egy öreg írógépet örökölt, hanem egy igazán egyedi darabot...

tovább a videóhoz >>

Még több videó >>

friss hozzászólások

Csak vajon mennyi marad meg ebből szériába?

hozzászólóSosMakaroni2012-03-29 14:46

mikor rakják ki az elsö tizest

hozzászólógyömi2012-02-19 22:13

Hol látom a szavazatok számát?

hozzászólóIza2012-02-19 12:10


archívum