KÉS, VILLA, HOL JÓ - A konyha

Már a neve is kitűnő. Hiszen ha a konyha szép, tiszta, gusztusos, akkor a szakács is ad magára. Ha pedig ez mind megvan, akkor az étel sem lehet kifogásolható. Ezekkel a gondolatokkal indultunk el „A konyhába”.

Hibrid SX4

Az étterem Budapest III. kerületének egyik domboldalában található, a Kolosy tér fölött. Autóval is nagyon könnyen megközelíthető: a Szépvölgyi útról kellett lefordulni, majd a Mikoviny utca végén láttuk meg a vendéglátóhely parkolóját, ami sajnos (vagy épp hogy szerencsére, hiszen ez azt jelenti jó a hely) dugig volt. De szerencsére nem kellett fizetni a parkolásért a parkolón kívül sem. Éljen a harmadik kerület!

Ahogy belépünk az ajtón, rögtön a nyitott látványkonyhával találjuk szemben magunkat: egy pepita csempés, régi-új konyhaeszközökkel díszített falfelület üdvözöl minket. Első látásra kissé furcsa kombináció, de ahogy jobban szemügyre veszem, nagyon is jól illik a miliőbe.

Még ízlelgettük a helyet, amikor egy pincér már minden kívánságunkat leste: egy kellemes kétszemélyes asztalhoz kísért – ahonnan szép kilátás nyílt - és letett két étlapot: kicsit más mint a megszokott, mivel itt csupán ételkategóriák vannak felsorolva. Hirtelen nem tudtunk mit kezdeni ezzel, aztán kiderült, hogy ez a hely különlegessége: attól függően, hogy mi lesz az alapanyag a főételben, meghatároznak egy árat, majd kijön a pincér (vagy személyesen a szakács) és együtt gondolatban sütünk, sózunk, fűszerezünk, hozzáadunk, elveszünk. Itt még könnyen variálhatunk, kívánhatunk, éppen mihez van kedvünk.

Ha ezzel megvagyunk, akkor odasétálhatunk a látványkonyhához, és – mint egy élő gasztro műsorban – végigkísérhetjük az aznapi ebédünk készülési fázisait.

Az ebéd fantasztikus volt! Aznap a harcsára esett a választásom. A hal szinte elolvadt a számban, a fűszerezés eszméletlen izgalmas volt, míg a díszítés minden fantáziámat felülmúlta.

Elmondható, hogy a kiszolgálás tökéletes volt, új élménnyel gazdagított, hogy a szakács személyesen kijött étkezés közben érdeklődni az ételről, és a lényeg – a nyersanyag és az elkészítés – nagyon nagy szakértelemről és munka iránti szerelemről árulkodott.

Csak ajánlani tudom mindenkinek.

Solymosi Dóra Sára

ennyien látták: 1589

kommentek száma:0

értékelés:

friss hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

cimkefelhő
1986-os swift, 2millió, 2millio.hu, 4x4, agyrázkódás, airbrush, ais, ais cartoon, ais comics, ais képregény, Alto, AMIKOR AZ ÚT A CÉL, anime, apa, apv, AR, augmented reality, Ausztrália, autó, autóeladás, autókereskedés, autókiállítás, autóteszt, azért is képen a suzukim, azért is suzuki, azért-is-suzuki, azért-is-suzuki Beach, Back II Black, baseball, Beach, béni, benzinmotor, bioetanol, bogarak, bőgőverseny, boksz, box, Burgman, cabrio, cappuccino, cartoon, cikk, clarion, comics, concept, család, cselgáncs, csobbanj, csobbanj az életembe, csuja imre, csúszós út, Cultus, cunami, Debreczeni Zita, debreczeny csaba, dekra, design, Devecser, díj, díjnyertes, dízel, douchev-janics, drift, easygo, EcoCharge, egyterű, eladási statisztika, elalvás, elektromos, elektromos autó, élménybeszámoló, élmények, értékesítés, ertiga, étterem, évforduló, extrém sport, facebook, Fakukac, fegyver, féktávolság, félbevágva, fénykép, fényképezés, fényszennyezés, Ferrari, festészet, fesztivál, filmservice, foghúzás mari bá, folytatásos, fotográfia, fotópályázat, fotóverseny, frankfurt, frankfurti autókiállítás, frédi, g70, gasztro, Genf, genfi autószalon, göndöcs gergő, göndöcs képregény, Google Maps, graffiti, grand vitara, grand vitara marine, GSX-R, GTi, Guetta, gyerek, hajó, hang, harang, harcművészet, Hayabusa, hibrid autó, hideg idő, hifi, hip-hop, HÍRES-NEVES SUZUKIK, humor, hungaroring, Ignis, igo primo, india, innováció, iszapkatasztrófa, janics natasa, japán, japán autó, jégborda, jimny, judo, k12b motor, kajak-kenu, kakucsring, kamion, karate, kártyanaptár, katasztrófa, Katus Attila, Kékszalag, kémfotó, kempo, képküldés, képregény, képverseny, kérdőív, KÉS VILLA HOL JÓ, kétéltű, kétmillió, kétmilliomodik, kiállítás, kiáltvány, kirándulás, kisautó, kísérleti modell, kismama, Kizashi, kizashi élménybeszámoló, kizashi élmények, kizashi teszthétvége, kizashi tesztvezetés, kizashit, kizashit tesztvezetés, kocka Suzuki, koncepcióautó, környezetbarát, környezetvédelem, kulcstartó, kutya, kütyü, küzdősport, Kyokushin, Lady Gaga, László József, legkeményebb szamuráj, lehetőségautó, LG, life.hu, lövész, luxus, magyar bence, magyar termék nagydíj, mari, mari bá, maribá, marketing, maruti, maty-ér, megbízhatósági rangsor, mentő, metró, mini cooper, miniautó, modell, modern talking, móka, Monster, motor, mozgáskorlátozott, mozgássérült, multimédiás navigáció, művészet, navigációs rendszer, nico zacek, nincs lehetetlen, nine knights síesemény, nine queens, Nobuhiro, nyaralás, nyári gumi, NYEREMÉNYJÁTÉK, nyertesek, off-road, öko, ökölvívás, olimpia, olimpiai bajnok, olimpikon, összehasonlítás, öttusa, óvoda, PÁLYÁZAT, phantom kamera, Pikes Peak, pöcök, Porsche, program, R3, rally, ráncfelvarrás, range extender, regina, rekord, rendezvény, robogó, RSK, s concept, S-Concept, Saharun, sajtófotók, salgglas, Samurai, schneestern, sema, show, solowheel, Sopron, Sőreghy Zita, Splash, sport, sport swift, sportkocsi, sportoló, sumo, susuki, suv, Suzuki, suzuki apv, suzuki cartoon, suzuki comics, suzuki élmények, suzuki fotók, suzuki fotóverseny, suzuki képek, suzuki képregény, suzuki kizashi, Suzuki Regina, suzuki retro, suzuki sorozat, Suzuki SWIFT, suzuki swift dzire, Suzuki Swift S-Concept, Suzuki Swift Sport, suzuki sx4, SUZUKI TAXI, suzuki teszthétvége, suzuki tesztvezetés, suzuki tv, suzuki verseny, suzuki világ, Swift, swift 2012, swift dzire, swift gti, swift játék, swift range extender, swift sport, SX4, sx4 easygo, sx4 fotóverseny, sx4 gs, SZAKIK, szakik cartoon, szakik comics, szakik képregény, szakik sorozat, szélvédő, SZÉLVÉSZKISASSZONY FEL AKAR NŐNI, szépségverseny, szervizakció, szín, szumo, szuzuki, találkozó, találmány, támogatás, tanács, tapadás, tea, technológia, tél, téli gumi, télies útviszony, terepjáró, teszt, tesztautó, tesztelés, teszthétvége, tesztvezetés, tesztvezető, the idoru, thrips, tipp, Tokiói Autószalon, top gear, TOP10, topmodell, torna, Trabarna, tuning, turbo, új siker, új splash, új suzuki, új suzuki modell, Új Swift, új-zéland, újdonság, úszás, utazás, verseny, vezess.hu, vezetés, vicc, videó, világi péter, villany, villany suzuki, villany swift, villanyhajtású, villanyhajtású suzuki, villanyhajtású swift, virginie favre, Vitara, vitara marine, vízen jár, vízoszlop, vőfély, Wagon R+, werk, xalpha, zene, zsebswift, Zsiga Zsolt
további cikkek
Szakik képregény: Dr. Barter

Szakik képregény: Dr. Barter

A Szakik képregény aktuális részében Pöcök rendesen kapja az ívet. Először behatóbban megismerkedik Róza néni lehelletév...

tovább a cikkhez >>
Kiváló teljesítménnyel

Kiváló teljesítménnyel

A távol-keleti kultúra sok mindenben különbözik attól, amiben mi élünk. Nem csak az életről alkotott elképzelés, a törté...

tovább a cikkhez >>

Még több cikk >>

további videók
Cry baby, cry

Cry baby, cry

Az anyukák a legritkább esetben örülnek annak, ha gyermeküket sírni látják. Mindent megtesznek, hogy a baba minél előbb ...

tovább a videóhoz >>
Guetta is Suzukis

Guetta is Suzukis

Ez egy hangos képes album. De nem első áldozók, karácsonyi meghitt pillanatok, osztálytalálkozók vagy boldog párok vanna...

tovább a videóhoz >>

Még több videó >>

friss hozzászólások

Csak vajon mennyi marad meg ebből szériába?

hozzászólóSosMakaroni2012-03-29 14:46

mikor rakják ki az elsö tizest

hozzászólógyömi2012-02-19 22:13

Hol látom a szavazatok számát?

hozzászólóIza2012-02-19 12:10


archívum