HÍRES-NEVES SUZUKIK - A Suzuki-metódus

Ebben a sorozatunkban a Suzukit más oldaláról mutatjuk be. Nem a négy kerekéről, nem a teljesítményéről, egyedi fényezéséről vagy a férfias tuningjairól lesz szó. A nálunk csak márkanévként ismeretes "Suzuki" szó etimológiája ugyanis érdekes vizekre evez, mert a japánoknál több jelentéstartalommal is rendelkezik.

Egyrészt jelent sügért, de ez még a legkevésbé megkapó fordítás. Másrészt egy igen elterjed családnév, ezért számos híres-neves Suzuki élt és él még ma is Japánban. A sziget sokáig el volt zárva a világtól, mi magyarok se tudunk róluk sokat, talán csak gyermekkorunk „Sógun” című sorozata engedett egy kis betekintést ebbe a különös, színes és cizellált kultúrába.

A híres-neves Suzuki-rovatban végigpásztázzuk a japán történelem századait, és adunk egy kis ízelítőt az irodalmukból, festészetükből, harcművészetükből és zenetörténetükből.

A Suzuki-metódus

Amiről nekünk Kodály, arról a japánoknak egy híres Suzuki jut eszébe. Shinichi Suzuki méghozzá, aki zenepedagógusként megreformálta a gyermekek muzsikához való viszonyát, és híres hegedűsök mestere volt. A metódusának lényege, hogy nem hisz az adott tehetségben, és a szolfézst sem tartja fontosnak a zenélésben, viszont elengedhetetlen a család támogatása és az együtt tanulás. Szerinte pici korban ugyanúgy el lehet sajátítani a zenei alapokat, mint a beszédet, pusztán utánzás és gyakorlás útján. Ezért az ő tanítványai már  hároméves koruktól vonót ragadhatnak, nem szükséges megtanulniuk a kották bonyolult nyelvezetét. A szülőnek azonban annál nagyobb a felelőssége! Tanácsa alapján az ősök tanuljanak meg hegedülni, a tesó pedig vegyen részt a gyakorlásban, akár mint közönség, akár mint másodhegedűs.

Suzuki metódusát saját gyermekkori élményeire alapozta. 1898-ban született, apja az egyik legnagyobb hegedűgyár tulajdonosa volt, így nem lehetett hiány odahaza a hangszerben, de számára inkább játékszer volt a húros instrumentum. Így a lemezekről hallott dallamokat játékból elkezdte utánozni. Egyre jobban érdekelte a zene, de sosem akart virtuóz lenni, egyszerűen meg akarta érteni a művészetet. Nem is bánta, hogy nem veszik fel a tokiói zeneakadémiára, szedte sátorfáját és tokkal-vonóval elment Németországba, ahol egy híres hegedűművész magántanítványaként fejlesztette tudását. A húszas évek végén tért vissza hazájába, és fokozatosan építette ki saját tanítványi körét és pedagógiai rendszerét. 

Számtalan híve és követője lett, a nevelési módszerének alapja ugyanis a zen-buddhizmus, a szeretettel okítás, továbbá a csoportban, lépésről lépésre való fejlődés. Fantasztikus fesztiválokat is szervezett, ahol kicsik-nagyok együtt húzták a színpadon. Bár a tehetség számára sosem volt mérvadó, kinevelt pár virtuózt pályafutása során, pedig rendszerének antikövetelményként nincsenek felvételi vizsgák a Suzuki-iskolákba.

1998-ban halt meg majdnem 100 évesen, metódusa azonban világszerte terjed, az USA-ban és Németországban is fellelhetőek Suzuki-társaságok.


Fotó: profimedia.hu

Lukács Andrea