HÍRES-NEVES SUZUKIK - A fametszetek királya

A 18. században élt és alkotott ez a híres Suzuki, akinek fametszetei az egész világon ismertek. Gutenberg könyvnyomtatási módszere és a papíralapú festészet elterjedése előtt Japánban a festmények javarészt falapokra készültek. Az elsők i.sz. 600 körül keletkeztek, a Tang-dinasztia uralkodásához köthetők.

Hibrid SX4

Suzuki Harunobu az 1700-as évek derekán lett neves, újításaként a metszetek színesek lettek, míg előtte főleg fekete-fehérben alkottak a művészek. Ő nem csupán az ecsetére vitt színt, hanem a képek témájába is. Egyes képei ugyanis híres sungák, melyek nyílt erotikus elemeket tartalmaznak. Egyik képe a félreérthetetlen homoszexuális aktusról lett híres, bizonyítva hogy a korai századokban sem vetették meg a férfiak közötti testiséget.

Az intimitáson kívül megörökített számtalan élethelyzetet, ezzel hozzájárulva a korának hiteles ábrázolásához. Mivel felsőbb körökben, szamurájok között élt és mozgott, szerette a városi környezet inspirációit. Figurái színészek, kurtizánok, utcazenészek, küldöncök, így felelevenítik az akkori főváros, Edu hétköznapjait. Az utókor, mint a század egyik legnagyobb művészét tartja számon, stílusában egyediek a nőalakok, akik nagyon vékonyak, szinte gyermekiek, az örök fiatalságot hirdetik.  A Harunobumetszetek másik ismertetőjele a sok irodalmi utalás, melyeket cirádás díszként vitt fel a képekre, emelkedett hangulatot kölcsönözve a múzsák idillikus beállításainak.   
Ehhez az ábrázolásmódhoz külön életfilozófia is társul, melyet így határoznak meg: …A pillanatnak élni, teljes figyelmünket a hold, a hó, a cseresznyevirág és a juharfa levél gyönyörűségeinek szentelni; énekelni, bort kortyolni, múlatni az időt és csak lebegni, lebegni... (forrás: wikipedia.com)

A Tokiói Nemzeti Múzeumon kívül USA egyes gyűjteményeiben lehet megnézni eredeti Suzuki-festményeket, de egyedi bélyegsorozat is készült műveiből az Egyesült Államokban.

Lukács Andrea

galéria

ennyien látták: 1443

kommentek száma:0

értékelés:

friss hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

cimkefelhő
1986-os swift, 2millió, 2millio.hu, 4x4, agyrázkódás, airbrush, ais, ais cartoon, ais comics, ais képregény, Alto, AMIKOR AZ ÚT A CÉL, anime, apa, apv, AR, augmented reality, Ausztrália, autó, autóeladás, autókereskedés, autókiállítás, autóteszt, azért is képen a suzukim, azért is suzuki, azért-is-suzuki, azért-is-suzuki Beach, Back II Black, baseball, Beach, béni, benzinmotor, bioetanol, bogarak, bőgőverseny, boksz, box, Burgman, cabrio, cappuccino, cartoon, cikk, clarion, comics, concept, család, cselgáncs, csobbanj, csobbanj az életembe, csuja imre, csúszós út, Cultus, cunami, Debreczeni Zita, debreczeny csaba, dekra, design, Devecser, díj, díjnyertes, dízel, douchev-janics, drift, easygo, EcoCharge, egyterű, eladási statisztika, elalvás, elektromos, elektromos autó, élménybeszámoló, élmények, értékesítés, ertiga, étterem, évforduló, extrém sport, facebook, Fakukac, fegyver, féktávolság, félbevágva, fénykép, fényképezés, fényszennyezés, Ferrari, festészet, fesztivál, filmservice, foghúzás mari bá, folytatásos, fotográfia, fotópályázat, fotóverseny, frankfurt, frankfurti autókiállítás, frédi, g70, gasztro, Genf, genfi autószalon, göndöcs gergő, göndöcs képregény, Google Maps, graffiti, grand vitara, grand vitara marine, GSX-R, GTi, Guetta, gyerek, hajó, hang, harang, harcművészet, Hayabusa, hibrid autó, hideg idő, hifi, hip-hop, HÍRES-NEVES SUZUKIK, humor, hungaroring, Ignis, igo primo, india, innováció, iszapkatasztrófa, janics natasa, japán, japán autó, jégborda, jimny, judo, k12b motor, kajak-kenu, kakucsring, kamion, karate, kártyanaptár, katasztrófa, Katus Attila, Kékszalag, kémfotó, kempo, képküldés, képregény, képverseny, kérdőív, KÉS VILLA HOL JÓ, kétéltű, kétmillió, kétmilliomodik, kiállítás, kiáltvány, kirándulás, kisautó, kísérleti modell, kismama, Kizashi, kizashi élménybeszámoló, kizashi élmények, kizashi teszthétvége, kizashi tesztvezetés, kizashit, kizashit tesztvezetés, kocka Suzuki, koncepcióautó, környezetbarát, környezetvédelem, kulcstartó, kutya, kütyü, küzdősport, Kyokushin, Lady Gaga, László József, legkeményebb szamuráj, lehetőségautó, LG, life.hu, lövész, luxus, magyar bence, magyar termék nagydíj, mari, mari bá, maribá, marketing, maruti, maty-ér, megbízhatósági rangsor, mentő, metró, mini cooper, miniautó, modell, modern talking, móka, Monster, motor, mozgáskorlátozott, mozgássérült, multimédiás navigáció, művészet, navigációs rendszer, nico zacek, nincs lehetetlen, nine knights síesemény, nine queens, Nobuhiro, nyaralás, nyári gumi, NYEREMÉNYJÁTÉK, nyertesek, off-road, öko, ökölvívás, olimpia, olimpiai bajnok, olimpikon, összehasonlítás, öttusa, óvoda, PÁLYÁZAT, phantom kamera, Pikes Peak, pöcök, Porsche, program, R3, rally, ráncfelvarrás, range extender, regina, rekord, rendezvény, robogó, RSK, s concept, S-Concept, Saharun, sajtófotók, salgglas, Samurai, schneestern, sema, show, solowheel, Sopron, Sőreghy Zita, Splash, sport, sport swift, sportkocsi, sportoló, sumo, susuki, suv, Suzuki, suzuki apv, suzuki cartoon, suzuki comics, suzuki élmények, suzuki fotók, suzuki fotóverseny, suzuki képek, suzuki képregény, suzuki kizashi, Suzuki Regina, suzuki retro, suzuki sorozat, Suzuki SWIFT, suzuki swift dzire, Suzuki Swift S-Concept, Suzuki Swift Sport, suzuki sx4, SUZUKI TAXI, suzuki teszthétvége, suzuki tesztvezetés, suzuki tv, suzuki verseny, suzuki világ, Swift, swift 2012, swift dzire, swift gti, swift játék, swift range extender, swift sport, SX4, sx4 easygo, sx4 fotóverseny, sx4 gs, SZAKIK, szakik cartoon, szakik comics, szakik képregény, szakik sorozat, szélvédő, SZÉLVÉSZKISASSZONY FEL AKAR NŐNI, szépségverseny, szervizakció, szín, szumo, szuzuki, találkozó, találmány, támogatás, tanács, tapadás, tea, technológia, tél, téli gumi, télies útviszony, terepjáró, teszt, tesztautó, tesztelés, teszthétvége, tesztvezetés, tesztvezető, the idoru, thrips, tipp, Tokiói Autószalon, top gear, TOP10, topmodell, torna, Trabarna, tuning, turbo, új siker, új splash, új suzuki, új suzuki modell, Új Swift, új-zéland, újdonság, úszás, utazás, verseny, vezess.hu, vezetés, vicc, videó, világi péter, villany, villany suzuki, villany swift, villanyhajtású, villanyhajtású suzuki, villanyhajtású swift, virginie favre, Vitara, vitara marine, vízen jár, vízoszlop, vőfély, Wagon R+, werk, xalpha, zene, zsebswift, Zsiga Zsolt
további cikkek
Egy kis Cappuccinót?

Egy kis Cappuccinót?

Ez a kérdés mindig mosolyt csal az arcomra, amikor udvariasan felteszik egy Suzuki szalonban. Ugyanis a finom habos kávé...

tovább a cikkhez >>
Debreczeni Zita és Katus Attila tesztelte a Kizashit

Debreczeni Zita és Katus Attila tesztelte a Kizashit

Az új Suzuki nevének jelentése: jó előjel. A teszt igazolta a névadást, Debreczeni Zita és Katus Attila is lelkesedve ül...

tovább a cikkhez >>

Még több cikk >>

további videók
Kizashi tesztvezetés, utolsó felvonás

Kizashi tesztvezetés, utolsó felvonás

A Magyar Autóklub tesztpályáján három szerencsés próbálhatta ki a Suzuki csúcsmodelljét, a Kizashit, nem mindennapi körü...

tovább a videóhoz >>
Veszélyes Tony a nap tüzével játszik

Veszélyes Tony a nap tüzével játszik

Első hallásra a maffiafilmek juthatnának eszünkbe, spagettiszószos jelenetekbe robbanó hasfelmetszésekkel, családi ünnep...

tovább a videóhoz >>

Még több videó >>

friss hozzászólások

Csak vajon mennyi marad meg ebből szériába?

hozzászólóSosMakaroni2012-03-29 14:46

mikor rakják ki az elsö tizest

hozzászólógyömi2012-02-19 22:13

Hol látom a szavazatok számát?

hozzászólóIza2012-02-19 12:10


archívum