Havonta egyszer nézd meg a guminyomást!

A megfelelő keménységűre pumpált gumik élettartama hosszabb, tapadásuk biztosabb, az autó úttartása jobb, a fogyasztása pedig kisebb.

Hibrid SX4

Egyes becslések szerint, ha az Egyesült Államokban közlekedő valamennyi gépjármű abroncsát a megfelelő értékre pumpálnák fel, az ország üzemanyag-fogyasztása azonnal csökkenne tíz százalékkal.

A tavasszal fölszerelt nyári garnitúrához hasonlóan a téli abroncsok nyomását is ellenőrizni kell, havonta legalább egyszer, mondjuk a lakóhelyünkhöz legközelebb eső benzinkúton. Az optimális persze az lenne, ha a teljesen hideg abroncsokban lévő nyomást tudnánk ellenőrizni, például még reggel, otthon, az így mért szám a valós ugyanis. A kívánt érték az, amelyet  az autó  kézikönyvében vagy jellemzően a vezető felőli első ajtó környékére ragasztott matricán tesz közzé a gyártó. A kis táblázatban eltérő értéket adnak meg egy-két utasra, jól felpakolt kocsira, és megint mást, ha utánfutót vontatunk. (Ha a nyomást meleg gumin ellenőrizzük, a gyártó által előírt számokhoz 0,3 bar-t hozzá kell adni).

És egy jó tanács:
A legtöbben elfelejtik a csomagtartó mélyére elrejtett pótkerékben ellenőrizni a nyomást, ebben az esetben egy esetleges kerékcserénél kínos meglepetés érhet bennünket.


Fotó: profimedia.hu

Rozsnyai Gábor

ennyien látták: 1729

kommentek száma:0

értékelés:

friss hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

cimkefelhő
1986-os swift, 2millió, 2millio.hu, 4x4, agyrázkódás, airbrush, ais, ais cartoon, ais comics, ais képregény, Alto, AMIKOR AZ ÚT A CÉL, anime, apa, apv, AR, augmented reality, Ausztrália, autó, autóeladás, autókereskedés, autókiállítás, autóteszt, azért is képen a suzukim, azért is suzuki, azért-is-suzuki, azért-is-suzuki Beach, Back II Black, baseball, Beach, béni, benzinmotor, bioetanol, bogarak, bőgőverseny, boksz, box, Burgman, cabrio, cappuccino, cartoon, cikk, clarion, comics, concept, család, cselgáncs, csobbanj, csobbanj az életembe, csuja imre, csúszós út, Cultus, cunami, Debreczeni Zita, debreczeny csaba, dekra, design, Devecser, díj, díjnyertes, dízel, douchev-janics, drift, easygo, EcoCharge, egyterű, eladási statisztika, elalvás, elektromos, elektromos autó, élménybeszámoló, élmények, értékesítés, ertiga, étterem, évforduló, extrém sport, facebook, Fakukac, fegyver, féktávolság, félbevágva, fénykép, fényképezés, fényszennyezés, Ferrari, festészet, fesztivál, filmservice, foghúzás mari bá, folytatásos, fotográfia, fotópályázat, fotóverseny, frankfurt, frankfurti autókiállítás, frédi, g70, gasztro, Genf, genfi autószalon, göndöcs gergő, göndöcs képregény, Google Maps, graffiti, grand vitara, grand vitara marine, GSX-R, GTi, Guetta, gyerek, hajó, hang, harang, harcművészet, Hayabusa, hibrid autó, hideg idő, hifi, hip-hop, HÍRES-NEVES SUZUKIK, humor, hungaroring, Ignis, igo primo, india, innováció, iszapkatasztrófa, janics natasa, japán, japán autó, jégborda, jimny, judo, k12b motor, kajak-kenu, kakucsring, kamion, karate, kártyanaptár, katasztrófa, Katus Attila, Kékszalag, kémfotó, kempo, képküldés, képregény, képverseny, kérdőív, KÉS VILLA HOL JÓ, kétéltű, kétmillió, kétmilliomodik, kiállítás, kiáltvány, kirándulás, kisautó, kísérleti modell, kismama, Kizashi, kizashi élménybeszámoló, kizashi élmények, kizashi teszthétvége, kizashi tesztvezetés, kizashit, kizashit tesztvezetés, kocka Suzuki, koncepcióautó, környezetbarát, környezetvédelem, kulcstartó, kutya, kütyü, küzdősport, Kyokushin, Lady Gaga, László József, legkeményebb szamuráj, lehetőségautó, LG, life.hu, lövész, luxus, magyar bence, magyar termék nagydíj, mari, mari bá, maribá, marketing, maruti, maty-ér, megbízhatósági rangsor, mentő, metró, mini cooper, miniautó, modell, modern talking, móka, Monster, motor, mozgáskorlátozott, mozgássérült, multimédiás navigáció, művészet, navigációs rendszer, nico zacek, nincs lehetetlen, nine knights síesemény, nine queens, Nobuhiro, nyaralás, nyári gumi, NYEREMÉNYJÁTÉK, nyertesek, off-road, öko, ökölvívás, olimpia, olimpiai bajnok, olimpikon, összehasonlítás, öttusa, óvoda, PÁLYÁZAT, phantom kamera, Pikes Peak, pöcök, Porsche, program, R3, rally, ráncfelvarrás, range extender, regina, rekord, rendezvény, robogó, RSK, s concept, S-Concept, Saharun, sajtófotók, salgglas, Samurai, schneestern, sema, show, solowheel, Sopron, Sőreghy Zita, Splash, sport, sport swift, sportkocsi, sportoló, sumo, susuki, suv, Suzuki, suzuki apv, suzuki cartoon, suzuki comics, suzuki élmények, suzuki fotók, suzuki fotóverseny, suzuki képek, suzuki képregény, suzuki kizashi, Suzuki Regina, suzuki retro, suzuki sorozat, Suzuki SWIFT, suzuki swift dzire, Suzuki Swift S-Concept, Suzuki Swift Sport, suzuki sx4, SUZUKI TAXI, suzuki teszthétvége, suzuki tesztvezetés, suzuki tv, suzuki verseny, suzuki világ, Swift, swift 2012, swift dzire, swift gti, swift játék, swift range extender, swift sport, SX4, sx4 easygo, sx4 fotóverseny, sx4 gs, SZAKIK, szakik cartoon, szakik comics, szakik képregény, szakik sorozat, szélvédő, SZÉLVÉSZKISASSZONY FEL AKAR NŐNI, szépségverseny, szervizakció, szín, szumo, szuzuki, találkozó, találmány, támogatás, tanács, tapadás, tea, technológia, tél, téli gumi, télies útviszony, terepjáró, teszt, tesztautó, tesztelés, teszthétvége, tesztvezetés, tesztvezető, the idoru, thrips, tipp, Tokiói Autószalon, top gear, TOP10, topmodell, torna, Trabarna, tuning, turbo, új siker, új splash, új suzuki, új suzuki modell, Új Swift, új-zéland, újdonság, úszás, utazás, verseny, vezess.hu, vezetés, vicc, videó, világi péter, villany, villany suzuki, villany swift, villanyhajtású, villanyhajtású suzuki, villanyhajtású swift, virginie favre, Vitara, vitara marine, vízen jár, vízoszlop, vőfély, Wagon R+, werk, xalpha, zene, zsebswift, Zsiga Zsolt
további cikkek
Egy visszafogott tuningautó

Egy visszafogott tuningautó

Van, akinek a tuning nem elsősorban a feltűnést, hanem a diszkrét egyediséget, a megalkuvást nem ismerő igényességet jel...

tovább a cikkhez >>
HÍRES-NEVES SUZUKIK - A Suzuki-metódus

HÍRES-NEVES SUZUKIK - A Suzuki-metódus

Ebben a sorozatunkban a Suzukit más oldaláról mutatjuk be. Nem a négy kerekéről, nem a teljesítményéről, egyedi fényezés...

tovább a cikkhez >>

Még több cikk >>

további videók
SZAKIK - Mari rendes ebédet akar

SZAKIK - Mari rendes ebédet akar

Nincs több kimondhatatlan nevű, gyanús kaja. De mi van helyette? A Szakik legújabb epizódjából kiderül....

tovább a videóhoz >>
Egy SX4 törte át az álomhatárt!

Egy SX4 törte át az álomhatárt!

A legendás Pikes Peak hegyiversenyen még soha nem született 10 perc alatti eredmény. A verseny egyik legmegszállottabb v...

tovább a videóhoz >>

Még több videó >>

friss hozzászólások

Csak vajon mennyi marad meg ebből szériába?

hozzászólóSosMakaroni2012-03-29 14:46

mikor rakják ki az elsö tizest

hozzászólógyömi2012-02-19 22:13

Hol látom a szavazatok számát?

hozzászólóIza2012-02-19 12:10


archívum