Egyszerűen betartható tanácsok a gondmentes téli autózáshoz

Sokan nem szívesen vezetnek télen, mondván, az utakra fagyó csapadék, a nyárinál rosszabb látási körülmények miatt jobb „kibekkelni” a hideg hónapokat, és csak akkor vezetnek, ha az elkerülhetetlen. Pedig a téli közlekedés jól felkészített és karbantartott autóval és egy kis odafigyeléssel ugyanannyi örömet okozhat, mint nyáron.

Hibrid SX4

Ha októberben rászánunk egy szombat délutánt, és felkészítjük a kocsit az előttünk álló télre, nyugodtan útnak indulhatunk. Néhány egyszerű, különösebb szakértelem nélkül is elvégezhető tipp a téli autós örömökért:

  • Takarítsuk meg rendszeresen a fényszórók felületét. Ez az egyszerű mozdulat nagyságrendekkel növelheti a belátható útszakasz hosszát.
  • Ne felejtsük el az ablakmosó berendezést fagyálló folyadékkal feltölteni. A nyári „bogárirtós” folyadékot még a mínuszok beállta előtt használjuk el.
  • Tartsunk az autóstáskában – és semmiképpen sem az autóban - zárjegesedés gátló sprayt. Hasonlóan jó szolgálatot tehet a jégoldó spray a szélvédő és a tükrök megtisztításában.
  • Az utak csúszásmentesítésére használt só nem tesz jót az alváznak. Havi egyszeri alvázmosással megelőzhető a baj.
  • A téli gumi használatáról nem lehet eleget beszélni, és szerencsére egyre többen ismerik fel: a hideg évszakokban használt abroncsok mintázata, illetve anyaga eltér a nyári időszakban felszerelttől. A téli gumit nem elsősorban a havas úton való haladásra találták ki, hanem arra, hogy a 7 foknál hidegebb aszfalton is kellő tapadást adjon. A gumiknak nem használ a téli-nyári le-, illetve felszerelés, ezért érdemes  különfelnit vásárolni mindkét szett számára. A könnyűfém felnit télen ne használjuk.
  • A nem használt kerekek elhelyezése: a kerékre – közkeletű nevén felnire – szerelt gumikat felfüggesztve, vagy egymásra rakva kell tárolni. A leszerelt abroncsokat állítva, de rendszeres időközönként megforgatva tegyük el a következő szezonig. A gumikat hűvös, hőforrásoktól legalább egy méterre lévő, száraz, pormentes, lehetőleg sötét tárolóban raktározzuk.
  • Jelentős mennyiségű hó esetén ajánlott a hólánc, amelynek használatát érdemes otthon, indulás előtt begyakorolni. Egyes országokban a hólánc kötelező felszerelés, a határon ellenőrizhetik meglétét.
  • Ha nem indul az autó, – illetve lefullad – sem biztos, hogy egyből a legrosszabbra kell gondolni. A hibát az is okozhatja, hogy tolatásnál nagyobb mennyiségű hó kerülhetett a kipufogóba, amitől a motor lefulladhat. 
  • A nyáron gondmentesen „dolgozó”, de 4-5 évnél régebbi akkumulátor teljesítménye télen már kevés lehet a motor indításához. Érdemes még ősszel gondoskodni a cseréről.
  • Óvatosan a téli autómosással: a nem kellően megszárított autó egyes réseiben a víz megfagyhat, károsítva ezzel például az ajtógumikat.
  • A vizes cipő, illetve a téli lábbeliről leolvadó hó csúszásveszélyes lehet: egy erre a célra rendszeresített rongydarabbal megelőzhető, hogy a pedálok csúszóssá váljanak.
  • A klímás autók légkondicionáló berendezését havonta egyszer indítsuk be, ezzel elkerülhető a rendszer bepenészesedése, és a tüdőgyulladást okozó baktériumtörzsek elszaporodása.
  • Tévhit, hogy a motornak jót tesz, ha indulás előtt járatjuk egy kicsit, mondván, hadd melegedjen. A terheletlen motor jobban kopik, ezért indítás után rögtön indulhatunk, természetesen nem azonnal a maximumot várva el az autónktól.
Sokan hisznek benne, hogy az autónak lelke van. Nos, annyi biztosan igaz, hogy meghálálja a gondoskodást. Ha törődünk vele, télen sem kell az út szélén vészvillogózva a sárga angyalra várni, remélve, hogy az még azelőtt megérkezik, mielőtt mondjuk lemerülne a mobil. Az már csak hab a tortán, hogy a rendszeres karbantartás sok ezer kilométerrel és évekkel növelheti meg a verda élettartamát.

Rozsnyai Gábor

ennyien látták: 1947

kommentek száma:0

értékelés:

friss hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

cimkefelhő
1986-os swift, 2millió, 2millio.hu, 4x4, agyrázkódás, airbrush, ais, ais cartoon, ais comics, ais képregény, Alto, AMIKOR AZ ÚT A CÉL, anime, apa, apv, AR, augmented reality, Ausztrália, autó, autóeladás, autókereskedés, autókiállítás, autóteszt, azért is képen a suzukim, azért is suzuki, azért-is-suzuki, azért-is-suzuki Beach, Back II Black, baseball, Beach, béni, benzinmotor, bioetanol, bogarak, bőgőverseny, boksz, box, Burgman, cabrio, cappuccino, cartoon, cikk, clarion, comics, concept, család, cselgáncs, csobbanj, csobbanj az életembe, csuja imre, csúszós út, Cultus, cunami, Debreczeni Zita, debreczeny csaba, dekra, design, Devecser, díj, díjnyertes, dízel, douchev-janics, drift, easygo, EcoCharge, egyterű, eladási statisztika, elalvás, elektromos, elektromos autó, élménybeszámoló, élmények, értékesítés, ertiga, étterem, évforduló, extrém sport, facebook, Fakukac, fegyver, féktávolság, félbevágva, fénykép, fényképezés, fényszennyezés, Ferrari, festészet, fesztivál, filmservice, foghúzás mari bá, folytatásos, fotográfia, fotópályázat, fotóverseny, frankfurt, frankfurti autókiállítás, frédi, g70, gasztro, Genf, genfi autószalon, göndöcs gergő, göndöcs képregény, Google Maps, graffiti, grand vitara, grand vitara marine, GSX-R, GTi, Guetta, gyerek, hajó, hang, harang, harcművészet, Hayabusa, hibrid autó, hideg idő, hifi, hip-hop, HÍRES-NEVES SUZUKIK, humor, hungaroring, Ignis, igo primo, india, innováció, iszapkatasztrófa, janics natasa, japán, japán autó, jégborda, jimny, judo, k12b motor, kajak-kenu, kakucsring, kamion, karate, kártyanaptár, katasztrófa, Katus Attila, Kékszalag, kémfotó, kempo, képküldés, képregény, képverseny, kérdőív, KÉS VILLA HOL JÓ, kétéltű, kétmillió, kétmilliomodik, kiállítás, kiáltvány, kirándulás, kisautó, kísérleti modell, kismama, Kizashi, kizashi élménybeszámoló, kizashi élmények, kizashi teszthétvége, kizashi tesztvezetés, kizashit, kizashit tesztvezetés, kocka Suzuki, koncepcióautó, környezetbarát, környezetvédelem, kulcstartó, kutya, kütyü, küzdősport, Kyokushin, Lady Gaga, László József, legkeményebb szamuráj, lehetőségautó, LG, life.hu, lövész, luxus, magyar bence, magyar termék nagydíj, mari, mari bá, maribá, marketing, maruti, maty-ér, megbízhatósági rangsor, mentő, metró, mini cooper, miniautó, modell, modern talking, móka, Monster, motor, mozgáskorlátozott, mozgássérült, multimédiás navigáció, művészet, navigációs rendszer, nico zacek, nincs lehetetlen, nine knights síesemény, nine queens, Nobuhiro, nyaralás, nyári gumi, NYEREMÉNYJÁTÉK, nyertesek, off-road, öko, ökölvívás, olimpia, olimpiai bajnok, olimpikon, összehasonlítás, öttusa, óvoda, PÁLYÁZAT, phantom kamera, Pikes Peak, pöcök, Porsche, program, R3, rally, ráncfelvarrás, range extender, regina, rekord, rendezvény, robogó, RSK, s concept, S-Concept, Saharun, sajtófotók, salgglas, Samurai, schneestern, sema, show, solowheel, Sopron, Sőreghy Zita, Splash, sport, sport swift, sportkocsi, sportoló, sumo, susuki, suv, Suzuki, suzuki apv, suzuki cartoon, suzuki comics, suzuki élmények, suzuki fotók, suzuki fotóverseny, suzuki képek, suzuki képregény, suzuki kizashi, Suzuki Regina, suzuki retro, suzuki sorozat, Suzuki SWIFT, suzuki swift dzire, Suzuki Swift S-Concept, Suzuki Swift Sport, suzuki sx4, SUZUKI TAXI, suzuki teszthétvége, suzuki tesztvezetés, suzuki tv, suzuki verseny, suzuki világ, Swift, swift 2012, swift dzire, swift gti, swift játék, swift range extender, swift sport, SX4, sx4 easygo, sx4 fotóverseny, sx4 gs, SZAKIK, szakik cartoon, szakik comics, szakik képregény, szakik sorozat, szélvédő, SZÉLVÉSZKISASSZONY FEL AKAR NŐNI, szépségverseny, szervizakció, szín, szumo, szuzuki, találkozó, találmány, támogatás, tanács, tapadás, tea, technológia, tél, téli gumi, télies útviszony, terepjáró, teszt, tesztautó, tesztelés, teszthétvége, tesztvezetés, tesztvezető, the idoru, thrips, tipp, Tokiói Autószalon, top gear, TOP10, topmodell, torna, Trabarna, tuning, turbo, új siker, új splash, új suzuki, új suzuki modell, Új Swift, új-zéland, újdonság, úszás, utazás, verseny, vezess.hu, vezetés, vicc, videó, világi péter, villany, villany suzuki, villany swift, villanyhajtású, villanyhajtású suzuki, villanyhajtású swift, virginie favre, Vitara, vitara marine, vízen jár, vízoszlop, vőfély, Wagon R+, werk, xalpha, zene, zsebswift, Zsiga Zsolt
további cikkek
AMIKOR AZ ÚT A CÉL - Észak-Amerika három leglátványosabb útja

AMIKOR AZ ÚT A CÉL - Észak-Amerika három leglátványosabb útja

Sok esetben a céltudatos utazás nem feltétlenül egy adott, konkrét hely felfedezését, elérését jelenti. ...

tovább a cikkhez >>
A legtökösebb Suzuki

A legtökösebb Suzuki

Ritka az olyan autó, amelyről azonnal érezni, hogy "ez rendben van". A Suzuki Swift Sport viszont azonnal meggyőz. Jó f...

tovább a cikkhez >>

Még több cikk >>

további videók
SZAKIK - A jócsaj

SZAKIK - A jócsaj

Mi történik a szerelőműhelyben, ha betoppan a „szőke nő”? A Szakik legújabb epizódjából kiderül....

tovább a videóhoz >>
Trabarna babérjain

Trabarna babérjain

A klip főszereplője annyira eggyé vált autójával, hogy leszokott az emberi nyelvről....

tovább a videóhoz >>

Még több videó >>

friss hozzászólások

Csak vajon mennyi marad meg ebből szériába?

hozzászólóSosMakaroni2012-03-29 14:46

mikor rakják ki az elsö tizest

hozzászólógyömi2012-02-19 22:13

Hol látom a szavazatok számát?

hozzászólóIza2012-02-19 12:10


archívum