Do you speak English? Si, si!
Jó sorsom a közelmúltban Olaszországba vitt bennünket, autóval. Aki már járt ott, tudja: olasz barátaink másként vezetnek, mint mi itt Európa közepén. Fogalmazzunk úgy, hogy a szabályokat nem tekintik kőbe vésettnek.
Ha úgy adódik, simán behajtanak az egyirányú utcába, szembe a forgalommal, leállnak az út szélén szabályosan parkoló autók mellé második sort alkotva.
Apropó parkolás: nincs az a kis hely, ahová egy olasz ne tudná letenni az autóját. A szűk belvárosok okán is népszerűek a kis kocsik, szembetűnően sok a Swift, amiből főleg a feketét szeretik. A szabálytalanul lavírozó autósokat hajmeresztően közlekedő – közben mobiltelefonáló és gesztikuláló – robogósok kerülgetik, bennünket pedig a szívbaj. Egészen addig, amíg az ember rá nem jön, hogy ezt az egészet nem kell komolyan venni: őket sem, magunkat sem, és a szabályokat sem.
Ami tényleg más Itáliában: hiányzik az agresszivitás a sofőrökből. Valahol olvastam, hogy az olasz utcákon bárhol át lehet menni gyalogosként, csak a közeledő autós felé kell tartani a tenyerünket, jelezve szándékunkat. Röhejesen hangzik, igaz? És ami még röhejesebb: működik! Bevallom, volt olyan eset is, amikor nem is kellett átmennem, csak teszteltem őket.
Jelentem, még élek.
Szimpatikus az is, hogy attól, hogy valakinek 3000 köbcentis SUV-ja van, még képes harminccal menni a belvárosban, óvatosan kerülgetve a járdáról le-lelépő gyerekeket. Figyelnek egymásra, segítik a másik boldogulását, kommunikálnak. Ez utóbbiban talján barátaink egyébként is világbajnokok: nincs az az olasz, aki a címben szereplő kérdésre ne vágná rá őszinte lelkesedéssel és látható örömmel, hogy persze, tud angolul. Igaz, hogy az olaszul elhangzó felelet nem teljesen meggyőző, de addig úgysem engednek bennünket utunkra, amíg kézzel-lábbal nem igazítottak el bennünket. Jó fejek, ez az igazság.
Fotó: profimedia.hu
Rozsnyai Gábor
|
|
Kapcsolódó link
Szakik képregény: Mari bá típusú találkozások
2012-ben világvége? Ugyanmár! Ufóinvázió, na, az már igen! A Szakik műhelyében pezseg az élet, a legújabb részben feltűn...
tovább a cikkhez >>
HÍRES-NEVES SUZUKIK - Suzuki Ichiro, a baseball-csoda
Híres-neves Suzukik sorozatunk egyik élő legendája még csak harmincas éveiben jár, de ütéstechnikájával csodákra képes....
tovább a cikkhez >>
Belökőember
Mit szólnál hozzá, ha megkérdeznéd az ismerősödet arról, hogy éppen mi a munkája, és ő erre azt válaszolná, hogy "Hát bi...
tovább a videóhoz >>
Jó látni, hogy egy autó is összehozhatja az embereket
Még akkor is, ha egyébként egy országhatár választja el őket....
tovább a videóhoz >>Csak vajon mennyi marad meg ebből szériába?
hozzászólóSosMakaroni2012-03-29 14:46
mikor rakják ki az elsö tizest
hozzászólógyömi2012-02-19 22:13
Hol látom a szavazatok számát?
hozzászólóIza2012-02-19 12:10
-
2010
- Január
- Február
- Március
- Április
-
Május
- Swift GTi teszt újratöltve
- Szakik képregény: A fotózás
- Suzuki retro: tele keleti ígéretekkel
- Megbirizgálták a Splash külsejét
- SZAKIK - Az új haver
- Akik legyőzték Európát
- Suzuki Taxi - Milyenek a magyar taxisok?
- A vezetés mindenkié! Nincs lehetetlen!
- SZAKIK - A hangember
- Thrips. Mi az?
- Akik már vezették a Kizashit...
- A Kizashi máris nagyot dobbantott: EcoCharge
- Suzuki Taxi - Milyen a jó szülő?
- SZAKIK - Mari és az új híd
- A Suzuki GSX-R evolúciója
- Aki a hagyományokat szereti, rossz ember nem lehet
2012


A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
2. hozzászóló: azért-is-suzuki Csapat October 05. 09:57
Kedves Karcsi! Megtennéd, hogy kifejted a problémádat pontosabban?
1. hozzászóló: Karcsi October 05. 09:11
Üdv ! Segítséget kérnék !! Véletlenül leblokkoltam a képeket itt ezen az oldalon, és nem tudom visszahozni...... Légyszi segítsen valaki... Megköszönném...