Apa, holnap is te viszel?

Mármint az óvodába. Persze, persze, ma ő a soros, már mászom is a helyemre! Jó, hogy nekem saját ülésem van, és ebbe senki más nem ülhet. Azért jobb lenne elöl ülni, mint a nagyok, de ebben apa és anya is nagyon szigorú, mindig csak azt mondják, majd ha nagyobb leszek. De mikor leszek már az?

Jó, jó, apa, mászom már. Mindig ez az „elkésünk, kisfiam”…

Picit nehéz befészkelődni a vajas-lekváros kenyérrel a kezemben, talán, ha leteszem ide mellém. Apa öltönyére. Most miért baj az? Értem, még mindkettőre szükség lehet. A 15 kilométeres út a reggeli dugóban simán eltart egy óráig, lehet még apa is kér majd a fincsi kenyeremből. Miii? Hogy az enyémből? De apa, te ne egyél annyit! Inkább menjünk már, eddig te sürgettél. Remek!

Gyújtás indít, lámpa bekapcsol, öv becsatol, sebesség egyesben, és már be is soroltunk a munkába igyekvő szorgos emberhangyák menetoszlopába. Ha tartani tudjuk a tempót, még az is lehet, hogy elcsípjük a reggeli tornát. Nagyon szeretek Klári nénivel tornázni, mindig érdekes feladatokat talál ki. Nocsak, egész jó ez a reggeli rádióműsor, nagyon viccesek a bácsik. Apaaaa! Adj rá egy kis hangerőt! A zene hangosan az igazi, a forgalom halad, nyamm egy falat kenyér, egyszóval az élet szép… Jaj! Apa! Apaaaa! Állj meg! Forduljunk vissza! Otthon maradt a tornazsákom. Nem én vagyok a hibás. És nem szeretem látni azokat a furcsa redőket a homlokodon. Tudod, lassan számolj tíztől visszafelé, és nagy levegőt.

Huhhh, már sorolunk is ki a belső sávból, búcsút intek a tovarobogó szerencséseknek, akik még odaérnek a tornaórára. Csikorgó gumikkal kanyarodunk le hazafelé. Jé, az ott velünk szemben az örökké későn induló szomszéd bácsi? Már ő is elindult befelé? Ajjaj, ezt még apa is észrevette. Nem baj, csak nyugodtan. Már meg is van a tornazsák, és mehetünk… Apa, apaaa, a kutya kiszaladt az utcára! Aranyos Blökikém, szépen kérlek, ne most szagolgasd végig az összes bokrot kis utcánkban nyomok után kutatva. Tudod mit? Este apa duplán kivisz sétálni, de most menj vissza. Pfúúú, ez is megvan, nyomás!

Most mi van, miért nem engednek bennünket besorolni? Nem látják, hogy ez egy emergency? Úgynevezett vészhelyzet, sürgősen óvodába kell mennünk, Klári néni már a törzshajlításnál jár, lemaradok az egész mókáról. Hát egyik autós sem akarja belátni, hogy kevés ennél fontosabb dolog van? Na végre, a román kamionos beengedett. Köszi haversrác, rendes vagy. Apa, most mit villog? Lehet, hogy igazából nem is engedett be, csak te voltál ügyes? Vagy mondjuk ki: bevágtál elé? De ő úgyis olyan messzire megy, nem mindegy neki, hány autó van előtte?

Na, már itt is vagyunk az ovinál, csak 20 percet késtünk. Az nem tudom, mennyi, de remélem, nem sok. Oké, most már nem lesz baj. Hol egy üres parkoló? Mi az, ezen a környéken senki sem mozdul sehová? Tegnap is pontosan ez volt a helyzet: mindenki csak parkol, és senki nem akar elindulni, hogy végre beállhassunk a helyére. Apa, csak állj meg, kiugrom, és beszaladok az oviba. Hogy azt 5 évesen még nem lehet? Együtt kell mennünk? Jó, akkor mire van a vészvillogó? Bezártad már az autót? Hogy miért kérdem? Mert a tornazsák a hátsó ülésen maradt…

Végre mehetünk. Úgy látom, a többiek már mind itt vannak. Szia, apa! Holnap is te hozol az oviba?

Rozsnyai Gábor

Fotó: profimedia.hu