AMIKOR AZ ÚT A CÉL - Nagy Sándor nyomdokain

Pakisztán északnyugati határától Indiáig, majd a Gangesz vonalát követve Kalkuttán át a Bengáli-öbölig tartó Grand Trunk Road Dél-Ázsia legrégebbi és leghosszabb főútvonala.

Hibrid SX4

A 15. században, a szultán parancsára épített, Kipling által csak „nagy folyamként” aposztrofált út súlyos történelmi és vallásos múlttal terhelt központokat köt össze. Érinti az iszlám művészeti és kulturális központját, Peshawart, az 1919-es mészárlásról elhíresült Indiai Amritsart, Delhit, valamint a hinduk egyik legszentebb helyét, a misztikus Varanasit és az ellenállhatatlan Kalkuttát.

Az út építésével Sher Shah célja a főváros Agra és szülővárosa, Sasaram összekapcsolása volt. Halála után Mughals egészen Kabulig építette ki az utat, amelyet aztán az angol gyarmatosítók folytattak tovább.

A régió legfontosabb kereskedelmi útvonalaként a Grand Trunk Road évszázadokon át könnyítette meg az utazók és kereskedők dolgát. Az út kiépítettségéről tanúskodnak az utazóknak árnyat nyújtó – és névadó – fák, ahogyan az út szélén még ma is sok helyen látható irányjelző mérföldkövek.

Az út azonban nem csak a kereskedők, de a katonaság – többek között Nagy Sándor csapatainak – haladását is megkönnyítette. Nagy Sándor 326-ban foglalta el Punjab tartományt, és a Grand Trunk Roadon továbbhaladva a Hydaspés-folyó partján ütközött meg Porus királlyal. Alexander azért nyerte meg a csatát, mert sikerült átkelnie a folyón, amiről Porus azt gondolta, hogy lehetetlen vállalkozás monszun idején. Nem számolt azonban Nagy Sándor katonáira is rákényszerített elszántságával, akik a hajókat az egész kontinensen keresztülcipelték.

A Grand Trunk Roadon utazva megismerhetjük India sokszínű és változatos arcát, tartálykocsikat, színes teherautókat, rikító, viharvert buszokat, vándorló szarvasmarhákat. Ne legyünk meglepve, ha autónkkal dromedárok által okozott dugóba kerülünk, a Grand Truck Road ugyanis nem csak autók, de tevék és marhacsordák által is használt, lenyűgöző országút, mely a Taj Mahalhoz vagy az amritsari Aranytemplomhoz hasonló építészeti csodákat és szent helyeket érint.

India legrégebbi és leghosszabb útja nem csak felejthetetlen élményeket tartogat, de az ország különleges, sokszínű kultúrájába is betekintést enged.


Fotó: profimedia.hu

Kiss Enikő

galéria

ennyien látták: 2248

kommentek száma:0

értékelés:

friss hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

cimkefelhő
1986-os swift, 2millió, 2millio.hu, 4x4, agyrázkódás, airbrush, ais, ais cartoon, ais comics, ais képregény, Alto, AMIKOR AZ ÚT A CÉL, anime, apa, apv, AR, augmented reality, Ausztrália, autó, autóeladás, autókereskedés, autókiállítás, autóteszt, azért is képen a suzukim, azért is suzuki, azért-is-suzuki, azért-is-suzuki Beach, Back II Black, baseball, Beach, béni, benzinmotor, bioetanol, bogarak, bőgőverseny, boksz, box, Burgman, cabrio, cappuccino, cartoon, cikk, clarion, comics, concept, család, cselgáncs, csobbanj, csobbanj az életembe, csuja imre, csúszós út, Cultus, cunami, Debreczeni Zita, debreczeny csaba, dekra, design, Devecser, díj, díjnyertes, dízel, douchev-janics, drift, easygo, EcoCharge, egyterű, eladási statisztika, elalvás, elektromos, elektromos autó, élménybeszámoló, élmények, értékesítés, ertiga, étterem, évforduló, extrém sport, facebook, Fakukac, fegyver, féktávolság, félbevágva, fénykép, fényképezés, fényszennyezés, Ferrari, festészet, fesztivál, filmservice, foghúzás mari bá, folytatásos, fotográfia, fotópályázat, fotóverseny, frankfurt, frankfurti autókiállítás, frédi, g70, gasztro, Genf, genfi autószalon, göndöcs gergő, göndöcs képregény, Google Maps, graffiti, grand vitara, grand vitara marine, GSX-R, GTi, Guetta, gyerek, hajó, hang, harang, harcművészet, Hayabusa, hibrid autó, hideg idő, hifi, hip-hop, HÍRES-NEVES SUZUKIK, humor, hungaroring, Ignis, igo primo, india, innováció, iszapkatasztrófa, janics natasa, japán, japán autó, jégborda, jimny, judo, k12b motor, kajak-kenu, kakucsring, kamion, karate, kártyanaptár, katasztrófa, Katus Attila, Kékszalag, kémfotó, kempo, képküldés, képregény, képverseny, kérdőív, KÉS VILLA HOL JÓ, kétéltű, kétmillió, kétmilliomodik, kiállítás, kiáltvány, kirándulás, kisautó, kísérleti modell, kismama, Kizashi, kizashi élménybeszámoló, kizashi élmények, kizashi teszthétvége, kizashi tesztvezetés, kizashit, kizashit tesztvezetés, kocka Suzuki, koncepcióautó, környezetbarát, környezetvédelem, kulcstartó, kutya, kütyü, küzdősport, Kyokushin, Lady Gaga, László József, legkeményebb szamuráj, lehetőségautó, LG, life.hu, lövész, luxus, magyar bence, magyar termék nagydíj, mari, mari bá, maribá, marketing, maruti, maty-ér, megbízhatósági rangsor, mentő, metró, mini cooper, miniautó, modell, modern talking, móka, Monster, motor, mozgáskorlátozott, mozgássérült, multimédiás navigáció, művészet, navigációs rendszer, nico zacek, nincs lehetetlen, nine knights síesemény, nine queens, Nobuhiro, nyaralás, nyári gumi, NYEREMÉNYJÁTÉK, nyertesek, off-road, öko, ökölvívás, olimpia, olimpiai bajnok, olimpikon, összehasonlítás, öttusa, óvoda, PÁLYÁZAT, phantom kamera, Pikes Peak, pöcök, Porsche, program, R3, rally, ráncfelvarrás, range extender, regina, rekord, rendezvény, robogó, RSK, s concept, S-Concept, Saharun, sajtófotók, salgglas, Samurai, schneestern, sema, show, solowheel, Sopron, Sőreghy Zita, Splash, sport, sport swift, sportkocsi, sportoló, sumo, susuki, suv, Suzuki, suzuki apv, suzuki cartoon, suzuki comics, suzuki élmények, suzuki fotók, suzuki fotóverseny, suzuki képek, suzuki képregény, suzuki kizashi, Suzuki Regina, suzuki retro, suzuki sorozat, Suzuki SWIFT, suzuki swift dzire, Suzuki Swift S-Concept, Suzuki Swift Sport, suzuki sx4, SUZUKI TAXI, suzuki teszthétvége, suzuki tesztvezetés, suzuki tv, suzuki verseny, suzuki világ, Swift, swift 2012, swift dzire, swift gti, swift játék, swift range extender, swift sport, SX4, sx4 easygo, sx4 fotóverseny, sx4 gs, SZAKIK, szakik cartoon, szakik comics, szakik képregény, szakik sorozat, szélvédő, SZÉLVÉSZKISASSZONY FEL AKAR NŐNI, szépségverseny, szervizakció, szín, szumo, szuzuki, találkozó, találmány, támogatás, tanács, tapadás, tea, technológia, tél, téli gumi, télies útviszony, terepjáró, teszt, tesztautó, tesztelés, teszthétvége, tesztvezetés, tesztvezető, the idoru, thrips, tipp, Tokiói Autószalon, top gear, TOP10, topmodell, torna, Trabarna, tuning, turbo, új siker, új splash, új suzuki, új suzuki modell, Új Swift, új-zéland, újdonság, úszás, utazás, verseny, vezess.hu, vezetés, vicc, videó, világi péter, villany, villany suzuki, villany swift, villanyhajtású, villanyhajtású suzuki, villanyhajtású swift, virginie favre, Vitara, vitara marine, vízen jár, vízoszlop, vőfély, Wagon R+, werk, xalpha, zene, zsebswift, Zsiga Zsolt
további cikkek
Éljen a zöld autó!

Éljen a zöld autó!

A fiatalok részéről egyre nagyobb az igény, hogy olyan közlekedési eszközöket használjanak, amelyekkel a környezetükre é...

tovább a cikkhez >>
Őrület, annyira baró!

Őrület, annyira baró!

Csaknem 5000 tesztvezető töltötte ki a 2millio.hu-n közzétett kérdőívünket - közülük került ki az a 20 nyertes, aki eltö...

tovább a cikkhez >>

Még több cikk >>

további videók
Hinta-palinta

Hinta-palinta

Úgy látszik, előszeretettel vágják a Suzuki Swift 1.3-ast félbe. Az ötletek tárháza kimeríthetetlen így felesben....

tovább a videóhoz >>
Cry baby, cry

Cry baby, cry

Az anyukák a legritkább esetben örülnek annak, ha gyermeküket sírni látják. Mindent megtesznek, hogy a baba minél előbb ...

tovább a videóhoz >>

Még több videó >>

friss hozzászólások

Csak vajon mennyi marad meg ebből szériába?

hozzászólóSosMakaroni2012-03-29 14:46

mikor rakják ki az elsö tizest

hozzászólógyömi2012-02-19 22:13

Hol látom a szavazatok számát?

hozzászólóIza2012-02-19 12:10


archívum